Nemzetközi szakmai konzultáció Szegeden

Együttműködési Megállapodás a Szlovák partnerekkel

A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége /VKDSZ/ az „Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű-és fürdőszolgáltatás területén” című TÁMOP-2.5.3. A-13/1-2013-0041 pályázat keretében 2014. október 10-11.-én 2 napos nemzetközi szakmai konzultációt szervezett Szegeden. A rendezvényen, melynek elsődleges célja a nemzetközi ágazati kapcsolatok fejlesztése és erősítése volt, a külföldi partnerek részéről a Szlovák, a Szerb, a Vajdasági, a Bosnyák közmű-szolgáltatás területen dolgozó munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezeti szövetségek vettek részt.

Szakszervezeti vezetők a tanácskozáson

A külföldi partnerek mellett részt vett a programon Istókovics Zoltán a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója is, aki előadásában bemutatta a vízmű-társaság szolgáltatási tevékenységét, eredményeit és aktuális feladatait.

Istókovics Zoltán vezérigazgató

 

A mintegy 40 fős szakmai programon a házigazda szegediek mellett megjelentek a VKDSZ Elnökségének tagjai, valamint a Dél-magyarországi régióban működő vízművek – mint az Alföldvíz Zrt, a Tettye Forrásház Zrt., a Mohácsi Vízmű Kft. és a DRV Zrt. – szakszervezeti vezetői is.

 

A külföldi partnerek egy csoportja a konzultáción

 

Megjelenteket Halasy Károly a VKDSZ főtitkára köszöntötte, majd a szakmai konzultáción az egyes országok képviselői tájékoztató előadásukban bemutatták a „vizes” ágazat jellemzőit, a szolgáltatás jogi hátterét, beszéltek a víziközművek tulajdonosi szerkezetéről, az ágazati szintű érdekegyeztetésről, az ágazat munkaügyi kapcsolatairól, a bér és foglalkoztatáspolitikai sajátosságokról, valamint a szakszervezetek működési feltételeiről és szerepéről.

 

Zdenek Dlugos a szlovák OZ DLV elnöke

 

Milan Grujic a Szerb kommunális szakszervezet elnöke

 

Mersed Turbića a boszniai kommunális szakszervezet alelnöke

 

Petar Doroslovački a szabadkai vízmű Igazgatóság képviselője

 

A nemzetközi szakmai konzultáció zárásaként Zdenek Dlugos az OZ DLV és Fürjes-Gábor József a VKDSZ elnöke aláírták a két szövetség kapcsolatát megerősítő Együttműködési Megállapodást.

 

Zdenek Dlugos és Fürjes-Gábor József aláírták a megállapodást

 

Fürjes-Gábor József VKDSZ Elnöke az aláírást követően kiemelte, hogy ezzel a szerződéssel egy évtizedes szlovák-magyar vizes együttműködést sikerült újraéleszteni, aminek nagy múltja van, egyaránt volt szakmai és kulturális értéke ennek az intézményes kapcsolatrendszernek.  A magyarországi vizes ágazatot érintő változások és tervezett intézkedések jelenleg összhangban vannak az EPSU polgári kezdeményezésével, a „Víz emberi jog” kampánnyal, ami európai szinten is szokatlan, de ugyanakkor egyértelmű szándékát jelzi hazai és nemzetközi viszonylatban is az ivóvíz alanyi jogú járandósága és elérhetősége szempontjából.
A két Szövetség nemzetközi együttműködése egyértelműsítheti és elősegítheti a vízügyi ágazat és szakma nagyobb elismerését, az abban jelentkező munkavállalói érdekek jobb érvényesíthetőségét.

 

 

A tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy a jövőben is folytatják a szakmai konzultációt és közösen alakítják majd ki az együttműködés további formáját. A kapcsolatokat erősíti az is, hogy a jelenlévő szakszervezeti szövetségek mindegyike tagja brüsszeli székhelyű Európai Közszolgáltatási Szakszervezetek Szövetségének /EPSU/, ahol közösen képviselhetik majd a jövőben a víziközmű-ágazatban dolgozó munkavállalók érdekeit.