11-12. hét, 2019. március, VKDSZ

VKDSZ tisztújítás : A március 26.-án 30 éves VKDSZ ugyanezen a napon megtartotta tisztújító Országos Választmányi ülését. Az esemény ünnepi megemlékezéssel kezdődött, melyet az elmúlt 5 év értékelése és az elkövetkező 5 év terveinek megvitatása követett. Köszöntötte a megjelenteket a LIGA Szakszervezetek elnöke, dr. Mészáros Melinda is,  valamint dr. Fónagy János miniszterhelyettes képviseletében dr. Urbán Erika vezető főtanácsos asszony is megtisztelte jelenlétével – több cég vezérigazgatójával együtt- a rendezvényt.

A szövetség életében kiemelten fontos eseményen a teljes vezetést újra választották. Az elnök ismét Fürjes-Gábor József lett. Alelnöknek a vizes ágazatban György Attilát, a fürdős ágazatban Szikra Zsoltot választották. Megtartották helyüket az elnökségben: Bende Flóra, Gyetvai Éva, Nagy Zoltán, Ölveti Lászlóné, Pintér Lajos és Szabó Antal. Új tagként került be a fürdős ágazatból: Bősze Tamás, a Fővárosi Vízmű MSZ képviseletében pedig: Kecskés Károly.

A Felügyelő Bizottságba Csiszár Jánost, Miskéri Lászlót és Orosz József Zsoltot, míg a Számvizsgáló Bizottságba Regényi Tamás Zsoltnét, Sipos-Szabó Zoltánnét és Tramfeld Attilánét választották.

A jubileumi Választmányi ülés kitüntetések átadásával zárult. A  VKDSZ   IV. kongresszusa a szakszervezeti érdekvédelmi, munkában végzett kimagasló színvonalú tevékenység elismerése céljából szakszervezeti munkáért kitüntetést, míg Zsíros Sándor, a VKDSZ volt titkára pedig  „Az év szakszervezeti vezetője” díjat alapított. Ez utóbbiban  2019-ben: Orosz József Zsolt (MIVÍZ Kft.) részesült. „Szakszervezeti munkáért” kitüntetést 2019-ben: Tóth Istvánné (FCSM Zrt.), Fehér Szilvai (Tettye-Forrásház Zrt.), Orodánné Pusztai Eszter (Alföldvíz Zrt.), Káposzta Sándor (ÉRV Zrt.), Holbáné Cseh Erzsébet ( TRV Zrt. ), Balogh Imréné (Érd és Térsége Víziközmű Kft.), Illés Tamás (DRV Zrt.), Tompa Gyöngyi (Nyírségvíz Zrt.), Erdődi Jánosné (Zalavíz Zrt.), Adami László (Fővárosi Vízművek Zrt.), Gyetvai Éva (FCSM Zrt.), Cserti Rita (DZVÍZ Zrt.), Burkus Andrea (MIVÍZ Kft.) részesült. A „Szakszervezeti munkáért” elismerést posztumusz Ifjú Peterle István kapta meg.

Magyar Fürdőszövetség: A Magyar Fürdőszövetség március 13-án, a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdő területéntartotta meg választmányi ülését, ahol sok téma megvitatása mellett  döntés született a soron következő tavaszi közgyűlés helyszínéről és időpontjáról is. A közgyűlést 2019. május 14-15-én tartják a balatonfüredi Hotel Annabellában. Fontos téma volt az OEP ártárgyalások megnyitása és a fürdőgyógyászati kezelések finanszírozási reformja is. Természetesen az előző évi költségvetés és mérleg elfogadása, valamint a 2019. évi tervek is megvitatásra és elfogadásra kerültek.

A választmányi ülést a Humánerőforrás,  és a  Marketing és Wellness ad hoc szakbizottságok összevont ülése előzte meg. A marketing szakbizottság a 2019. évi marketing tervet vitatta meg, míg a  Humán és a Wellness Szakbizottság – a megújulás szellemében szolgáltatási szemlélettel közelítve – két fontos kérdést tárgyalt: a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről  szóló 37/1996. NM rendeletet és egy a fürdők házirendjét érintő előterjesztést.

EPSU:  Az EPSU (Európai Közszolgáltatási Szakszervezetek Szövetsége) idén tartja kongresszusát Dublinban. A következő ciklusra jelöléseket kértek be, melyre a magyarországi EPSU-tag szakszervezetek az alábbi jelöléseket tették: Végrehajtó Bizottsági tag: Pinczés Ernő tag, helyettese: Bende Flóra VKDSZ . Egészségügyi- és Szociális Bizottság: Szűcs Viktória, Lőrincz Noémi, Helyi- és Regionális Önkormányzati Bizottság: Király András tag, helyettese: Ádám Róbert János (VKDSZ), a Nemzeti és Európai Közszféra Bizottság: Dobrovits Orsolya, Véber János, Közmű Szakbizottság: Pinczés Ernő tag, helyettese: Ádám Róbert János (VKDSZ). Az 5 tagszervezet jelöltjei között megjelölt VKDSZ képviselők az elmúlt ciklusban is ezt a pozíciót töltötték be.

Alapítvány: Ülésezett a VKDSZ Szociális és Oktatási Alapítványa kuratóriuma. Az ülésen a pénzügyi beszámolóval valamint a 2018. évi mérleg elfogadásával és a 2019. évi tervekkel foglalkoztak. Kiemelt fontosságúnak ítélték, hogy az 1 %-os kampányt a VKDSZ segítségével tovább folytassák. Az így befolyt összeg nagyban segíti a működtetett támogatási rendszereket. Az Alapítvány adatai az 1 % juttatáshoz: VKDSZ Szociális és Oktatási Alapítvány, adószám: 18036400-1-42 . Kérjük a támogatást!!

Bizalom Nyugdíjpénztár: Ülést tartott az idén 25 éves a Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa. Megtárgyalták az elmúlt év eredményeit és előkészítették a soron következő, jubileumi küldöttközgyűlést. 2018-ban – különösen az év első felében tapasztalható folyamatok miatt – a nyugdíjpénztárak (is) a korábbi évekkel ellentétben kismértékű veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni.

Egy-egy rosszabb hozamú év visszaesését hosszabb távon várhatóan kiegyenlítik az átlag feletti esztendők. Jól mutatják ezt az Önkéntes Nyugdíjpénztárak 10 és 15 éves átlagos nettó hozamrátái, ezekből látható, hogy a pénztárak kifejezetten jól, az inflációt bőven meghaladóan teljesítettek és hosszú távon magas hozamokkal gyarapították tagjaik nyugdíjcélú megtakarítását.

Az elmúlt 10 évben portfóliótól függően 4-5 százalék infláció feletti reálhozamot értek el. Részletesebb adatok a VKDSZ honlapján találhatóak. https://vkdszsz.hu/

Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!

Ádám Róbert János

ügyvezető

06-30/6401463