Heti hírfolyam 2. 2021. „Évértékelő különszám”

A VKDSZ 2020. évi tevékenysége

A 2020. év egészére rányomta bélyegét a covid-19. járvány, mely nemcsak sok programot ellehetetlenített, de a napi működést is jelentősen megnehezítette.  Az év elején pandémia első hulláma, míg a végén a második hullám akadályozta a normál működést. A végzett munka sok esetben nagyobb erőfeszítést igényelt, mint járvány nélkül. Alig volt olyan terület, ahol nem volt érzékelhető a nehezebb feltételrendszer, bonyolultabb ügyintézési lehetőség. Szerencsésen azonban a munka folyamatossága megmaradt.

 

Országos helyzet:

A KSH adatai alapján a válság miatt a második negyedévben hatalmasat esett vissza a magyar gazdaság. A bruttó hazai termék volumene közel  14 %-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A mintegy egy negyedéves korlátozás a járványt megfékezte és a  harmadik negyedév már kedvezőbb számokat hozott, elkezdett felállni a padlóról a turizmus, erősödhetett az ipar és a szolgáltató szektor is.  A magyar gazdaság elkezdett kilábalni a koronavírus-világjárvány okozta recesszióból, de a járvány második hullámának hatására megtorpanhat a fellendülés.

 

Vízágazati helyzetkép:

A víziközmű-ágazat helyzetére továbbra is a megosztottság volt a jellemző. A tulajdonformák miatti különbözőség nem változott. A bérek továbbra is alacsonyak, az alkalmazottak átlagéletkora magas,  a víz- és csatornadíjak 2012-es befagyasztását, a 2013-as, 10 százalékos „rezsicsökkentést”, a vezetékadót és a hatósági felügyeleti díjat továbbra is sújtja az ágazatot. A Századvég szerint a beruházási szükségletet 1500-3000 milliárd forintra teszi.

 

Az állami tulajdonú társaságoknál,  a más állami tulajdonú szektorokhoz képest a béremelés csak a fele lett. A 10 % csak félévtől érvényes.

 

Az önkormányzati tulajdonú cégeknél zömében volt béremelés, sok esetben magasabb, mint az államiak 5 %-a. A járvány hatására munkaszervezési és kisebb részben bércsökkentési beavatkozásokkal az ágazat áthidalta a tavaszi hullámot és hasonló intézkedéseket alkalmaznak a második hullám esetére is. Sok helyütt a tavaszi intézkedésekkel azonos módon kezelik a második hullámot is. A kormányzati bértámogatási lehetőségekkel a legtöbb vízmű élt.

 

Az ágazati stratégiáról lassan szivárognak ki információk, de az még nem megismerhető. A vezetékadó változtatása felvillanyozta az ágazat résztvevőit, s a változtatás ugyan az „igazságosabb” teherviselés felé indult el, de továbbra sem lett mindenki számára megfelelő.

 

A bajba került cégek kilátásai nem javultak. Az év utolsó napjaiban juttatott állami támogatás az önkormányzati vízművek közül 20 számára adott lehetőséget a helyzetük javítására, esetleges bérintézkedések megtételére.

 

Fürdőágazati helyzetkép:

A tavaszi első hullám idején csak egyes fürdőknél volt kisebb mértékű létszám leépítés. A forgalom kiesését még igyekeztek kigazdálkodni a fürdővállalatok. A nyári fellendülés nem hozta vissza a veszteségeket, a második hullám pedig a működőképesség szélére sodorta az ágazatot. Az ágazat a padlóra került. A létszámleépítés mellett egy másik kényszerű munkáltatói eszköz a részmunkaidő alkalmazása, amit a fürdők 75 %-a tervez alkalmazni, vagy már be is vezette ezt az intézkedést.

A második hullámban a kormány gazdaságvédelmi intézkedései szinte alig segítettek az ágazaton. Az egy havi 50 %-os bértámogatás éppen csak pillanatnyilag lendíti túl az év utolsó hónapján a fürdőket, de nem jelentenek megoldást a várhatóan csak jövő év közepén induló szezonnak. Egyes fürdők emellett is munkahely- és bérellenes intézkedésekben látják csak a megoldást.

 

Covid-19:

Ágazati áttekintő anyagok: A VKDSZ az első járvány-hullám idején két körben is ágazati helyzetkép összeállításával kívánta segíteni a tagszervezeteket, mely nemcsak hivatkozási alap lehetett a helyi szervezeteknek, de jó gyakorlatok átvételére is alkalmas volt.  Az ennek során szerzett tapasztalatok alapján célszerűnek tűnt a komolyabb helyi döntések vagy megállapodások megkötése előtt a döntési vagy megállapodás tervezeteket megküldeni szakmai véleményezésre a VKDSZ részére. A felmérés kapcsán sikeres beavatkozások történtek a MIVÍZ Kft.-nél,  a DAKÖV Kft.-nél, és a Heves Megyei Vízművek Zrt. –nél is. Nagy tanulsága a járvány-időszaknak, hogy az ágazati szakszervezet olyan szinteken is hatékonyan tud tárgyalni, ahol már a helyi szervezet gyenge. A fürdők esetében a turizmus visszaszorulása miatt általánosan rosszabb volt a helyzet. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-nél a munkavállalók túlnyomó többségével -közös megegyezéssel – munkaviszonyt bontottak írásban nyilatkozva arról, hogy a pandémia után visszaveszik őket az eredeti munkahelyükre a korábbi foglalkoztatási feltételekkel. Őszre a társaság még drasztikusabb lépésre szánta el magát. A munkavállalók közel felét küldte jövedelem nélküli állásidőre.

 

A MIVÍZ Kft. esete: A Miskolc Holding Zrt. honlapján tette közzé, hogy nehéz gazdasági helyzetén a munkavállalók bércsökkentésével kíván segíteni. A MIVÍZ Kft.-nél ez azt jelentette, hogy 50%, 25% és 10%-os munkabér  csökkentést tervezetek. A VKDSZ ágazati egyeztetésének eredményeként azonban ez a munkáltatói intézkedés  a tulajdonosi döntést követően visszavonásra került. A siker a megyei sajtóban is visszhangot kapott.

 

DAKÖV Kft. helyi szakszervezet alakítás: Sikeres ágazati beavatkozások történtek a  DAKÖV Kft.-nél a túlmunkavégzés szabályaitól eltérő munkáltatói intézkedések ellen is. A VKDSZ levélben fordult az ügyvezetőkhöz az ügyben, majd több ízben folytak tárgyalások is a cégvezetéssel. A hibás intézkedést visszamenőleges hatállyal korrigálták, mely nagy lendületet adott a munkavállalóknak, hogy önálló szakszervezetet alakítsanak, mely júniusban el is kezdődött.

 

Heves Megyei Vízmű Zrt.: A járványhelyzet kapcsán a társaság vezetése megkereste a Munkahelyi Szakszervezetet, mert részben a bértámogatás miatt kívántak 4 órás munkaviszonyról megállapodni, részben pedig a szakszervezettel történő megállapodással szerették volna a pandémia során előforduló vagy lehetséges munkavégzési formákról és az azokhoz tartozó díjazásról rendelkezni.

 

A hely szervezet tanácsért fordult a VKDSZ-hez, mely leszögezte, hogy az ilyen munkaszerződést érintő napi munkaidő módosításához nem a szakszervezet, hanem a munkavállaló egyetértése szükséges. A szakszervezet ezt az álláspontot képviselte a cégvezetéssel folytatott tárgyalásokon, mely alapján a megállapodás nem jött létre.

 

Hétköznapi hőseink: A Zalavíz Zrt. munkavállalóinak példája jól szemlélteti mi az, az igazi áldozatvállalás a közszolgáltatásért. Öt kollégánk, két hónapon át izolált, elkülönített, elszigetelt körülmények között, családjukat is teljesen nélkülözve éltek és dolgoztak. Napi 24 órás ügyeletben végezték a hibaelhárítási feladatokat. Ők voltak a „biztos tartalék”,  arra az esetre ha kollégáik már megfertőződtek volna. 2020. június 30-án a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége vezetősége a Zalavíz Zrt. öt, a veszélyhelyzet alatt izoláltan dolgozó alkalmazottját jutalmazta meg.

 

Vezetőségi ülések, akciók:

Elnökség: Január 21.-én tartotta meg éves első elnökségi ülését a VKDSZ. A legfontosabb napirend a 2019. évi tevékenységi és gazdasági beszámoló megvitatása volt. Ezt a HH különszámában meg is jelentettük.

A VKDSZ kétnapos kihelyezett Elnökségi ülést tartott július elején az ÉRV Zrt. Gátőrházában.  A program része volt dr. Csernus Imre előadása is az önbizalom erősítéséről.  Tárgyaltak még a VKDSZ kapcsolatrendszeréről is a MaVíz-zel  és az OVÁK-kal, valamint elemezték a covid19 járvány további tapasztalatait. Kabai Tibor a Nyugdíjas Szövetkezet működéséről számolt be, miszerint az jól működött.

 

Országos Választmány: A VKDSZ Országos Választmánya február 19.-én tárgyalta meg az Elnökségen is napirenden szereplő témákat. Elfogadták az éves szöveges és gazdasági beszámolót, jóváhagyták a 2020.-as költségvetést és munkatervet. A lényegi napirendek mellett aktuális beszámolókat is meghallgattak.

 

Vezetői akciók:

Nyilatkozat: A járványhelyzet első hullámakor a VKDSZ nyilatkozatot adott ki, hogy az érdekképviseleti munkája középpontjába helyezte a vírus-krízis időszakában: 1. a foglalkoztatással együtt járó munkaügyi, munkajogi problémák, konfliktusok megoldásában való feltétel nélküli közreműködést, 2. az ágazati szintű munkafeltételek, díjazások, munkarend és szabadságolási feltételek egységes rendező elveinek a kialakítását. Bárhogyan is alakuljon a kritikus helyzet, a vízszolgáltatás folyamatosságát biztosítani kell, s egyetlen munkavállaló sem maradhat bér nélkül.

Szolidaritás: 2020. július 18-án a postás szakszervezetek demonstráltak és petíciót adtak át a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek a postások megbecsülését és idei bérfejlesztést követelve. A postás demonstrációra a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is támogatta.

Fürdőágazati támogatás: 2020. október 19-én a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége nyílt levelet adott közre, amelyben a fürdőágazat megmentését kéri a kormánytól. A VKDSZ megszólította a két érintett szakminisztériumot, az ITM-et és a PM-et hathatós közreműködést kérve. A VKDSZ teljes mértékben egyetért és támogatja a Magyar Fürdőszövetség Covid Munkahelyvédelmi akciótervében foglaltakat.

 

 

Ágazati Párbeszéd Bizottság:

A VKDSZ 1 837 500 ezer Ft-ra készített elő szakmai anyagot (ez volt az igényelhető maximum) és nyújtott be pályázatot nemzetközi tagdíjra (EPSU- Európai Közszolgáltatási Szakszervezeti Szövetség), nemzetközi konferenciára a szlovák vízágazati és fürdőágazati szakszervezettel valamint a szakszervezeti tisztségviselők, felügyelő bizottsági és üzemi tanácsi tagok képzésére. A negyedik negyedévre kiderült, hogy a járvány miatt csak nemzetközi tagdíjat (377 913,6 Ft-ot) tudtuk fedezni az elnyert keretből, a többit vissza kellett utalni.

 

Egyeztetések, tárgyalások:

Belügyminisztériumi egyeztetés: február 3.-án vett részt konzultáción a VKDSZ elnöke a Belügyminisztériumban Zsinka András személyügyi államtitkárnál. A Miniszterelnöknek írt levél kapcsán kezdeményezték a megbeszélést.  A levél célja volt, hogy  megismertessük az ágazatban kialakult műszaki, pénzügyi és foglalkoztatási nehézségek körülményeit, javaslatokat fogalmazzunk meg azok megoldására.

 

ITM megkeresés: Az Innováció és Technológiai Minisztérium közszolgáltatási fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, Hizó Ferenc reagált a VKDSZ pandémiás helyzetet értékelő anyagának megküldésére. A levélben tájékoztatást adott a Nemzeti Víziközmű-közszolgáltatási Stratégia helyzetéről, s arról, hogy annak kidolgozásában való részvételre felkérik a VKDSZ-t stratégiai partnerként, mint az ágazat reprezentatív szakszervezetét.

 

Vezérigazgatói egyeztetések: A VKDSZ delegációja találkozott Laczi Péter vezérigazgatóval és egyeztettek a Fejérvíz egyre nehezebb gazdasági helyzetéről és a  béren kívüli juttatások átmeneti felfüggesztésével kapcsolatban. A Délzalai Víz- és Csatornaművek Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Cziráki Lászlóval is egyeztetett a VKDSZ elnöke a helyi kollektív szerződés aktualizálásáról, pontosításáról, aki partner a dokumentum megújításában. A Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatójával,  Gorján Ferenccel is találkozott a Miron Gergő, a helyi szakszervezet titkára és Fürjes-Gábor József a VKDSZ elnöke. A társaság vezetője fogadókész a szakszervezettel történő együttműködésre, érdekelt a rendezett munkaügyi kapcsolatokban. Céljai megvalósításában a szakszervezetre is számít.

 

Levelezés: A pandémiás helyzet utáni visszaállás áttekintése érdekében megkerestük a munkaadókat. Érkeznek a válaszlevelek, melyek a visszaállás részleteit foglalják össze. Bártfai-Mager Andrea tárcanélküli miniszternek az Alföldvíz Zrt. helyzetének rendezése érdekében írtunk. Kezdeményeztük, hogy rendkívüli közgyűlés keretében mihamarabb keressenek hosszú távú megoldást a társaság működőképességének fenntartására, akár az állami szerepvállalás növelésével. Kértük emellett a személyes konzultáció lehetőségét is a folyamatok felgyorsítása érdekében. dr. Fónagy János miniszterhelyettes válaszlevélben köszönte meg a korona-vírus járvánnyal kapcsolatosan megküldött összefoglaló anyagunkat valamint tájékoztatott a regionális társaságok idei fél évtől esedékes 10 %-os bérfejlesztéséről. A fürdőágazattal kapcsolatos levelezés és tárgyalások ismertetése a fürdőágazati összefoglaló fejezetben van („Fürdőágazat” címen).

 

LIGA Szakszervezetek:

A LIGA Szakszervezetek 2020. évi működéséről különszámban fogunk beszámolni.

 

Bizottságok:

Ifjúsági Bizottsági ülés: Február 4.-re hívta össze Jáger János, a VKDSZ Ifjúsági bizottsági elnöke az évindító testületi ülést. A téma az éves munkaprogram összeállítása és a lehetőségek felmérése voltak. Ezt azonban a járvány keresztül húzta.

 

Fürdőágazat:

A fürdős ágazat vonatkozásában a turizmus visszaszorulása miatt általánosan rosszabb a helyzet. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-nél a munkavállalók túlnyomó többségével – közös megegyezéssel – munkaviszonyt megszüntetését kezdeményezte a munkáltató, írásban nyilatkozva arról, hogy a pandémia után az érintett munkavállalót  visszakerülnek  eredeti munkahelyükre a korábbi foglalkoztatási feltételekkel. A BGYH Zrt. a munkavállalók és bérük megtartásával vészelte át a korona-vírus járvány első hullámát. A második hullám  azonban náluk is megkövetelte a létszámleépítést.

 

MFSZ közgyűlés: Boros László Attila a Magyar Fürdőszövetség elnöke szerint a tavasszal meghirdetett fürdővédelmi akciótervnek a legtöbb pontja jelenleg is érvényes, de mostanra már egy több milliárd forintos likviditási alap létrehozása is szükséges.  Az ágazat várja a segítő kormányzati intézkedéseket.

 

A VKDSZ a fürdőágazatért: A fürdőágazatban folytatott tevékenységeinkről a fürdős HH különszámban olvashattok részletesen.

 

Külső kapcsolataink:

Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség egyeztetés: Augusztus elején találkozott a VKDSZ és a MaSzeSz vezetése. A találkozón kölcsönösen ismertették működési területeiket, szervezeti felépítésüket és tevékenységüket. Felek megállapodtak abban, hogy stratégiai partneri megállapodást kötnek egymással, mely október 22.-én megtörtént. Az együttműködés széles skálát hagy a lehetőségek vonatkozásában, az információ csere mellett közös  rendezvényekre, programokra is kiterjed.

 

Tagszervezeti események:

DPMV Zrt. horgászverseny: Június végén a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt. Szakszervezete horgászversenyt rendezett melyet a Társaság menedzsmentje is támogatott. A VKDSZ egy Lázbérci hétvégi horgászati lehetőséget ajánlott fel annak a versenyzőnek és párjának, aki a legkíméletesebben bánt a kifogott halakkal.

 

Alföldvíz: Békéscsabán találkozott a VKDSZ küldöttsége (Miskéri László a helyi szakszervezet titkára és Fürjes-Gábor József a VKDSZ elnöke) Nagy Ferenc alpolgármesterrel. Az Alföldvíznél tapasztalható üzemeltetési nehézségek miatt a VKDSZ szorgalmazza a tulajdonosok közötti mielőbbi egyeztetés lefolytatását és soron kívüli közgyűlési napirendre tűzését. Ismertetésre került az Alföldvíz Zrt-nél tervezett  0%-os bérfejlesztési ajánlat, s az  emiatt előálló  rendkívüli munkamorál romlás, annak következménye a folyamatos üzemeltetés biztonságának a veszélyeztetése. A menedzsment részéről a 0%-os bérfejlesztés indoka a működőképesség fenntarthatósága.

 

 

Képzések, tréningek:

Képzések a VKDSZ-nél: Az elmúlt évekhez hasonlóan a gazdasági felelősök részére a jogszabályi változások ismertetése céljából felkészítőt tartottak január 29.-én.  Csernus: A közismert pszichiáter, média-sztár a VKDSZ Elnökségének tartott tréninget. Interaktív előadása az önbizalom erősítéséről szólt. Az érdekvédelmi munkában meghatározó, hogy a tárgyaló partnerek egy magabiztos, döntésképes partnert lássanak a szakszervezeti tisztségviselőben. Kell önbizalom, melyhez kell a konfliktus megoldás, kell a sikerélmény.

 

Hazai sztrájk-helyzet értékelő:  A VKDSZ tisztségviselői a sztrájkkal kapcsolatosan könyvet írt dr. Berki Erzsébet munkaügyi kutató előadását hallgatták meg január 29.-én.  Az előadás részletesen taglalta a sztrájk meghatározásától a sztrájk jogszerűségén át a  sztrájk típusain át a  jogosságának vagy jogellenességének feltételeit is. Az előadás ismertette a nyomásgyakorlás alternatív eszközeit is, azok törvényi hátterének ismertetésével együtt.

 

Prioritások megvalósulásának értékelése:

A VKDSZ kiemelt céljai az alábbiak: növekedés,  promóció (reklám, propaganda), érdekképviselet, képzés.

 

 

Önálló szervezetté alakulnak a DAKÖV Kft. munkahelyi szakszervezeti tagjai. A Magyar Fürdőszövetségen keresztül és a Bizalom Nyugdíjpénztár promóciós anyagát felhasználva elindítottunk egy reklám-akciót, melyben a Pénztárhoz való csatlakozásra felhívás mellett a VKDSZ elérhetőségeit is szerepeltettük.

 

A Heti hírfolyamot igyekeztünk új módon is használni, megjelentettük az éves beszámolónkat benne, helyet adtunk egy LIGA éves beszámolónak, a fürdőágazat gondjainak is különszámot szenteltünk, kitüntetettjeinket ezen a fórumon keresztük is köszöntöttük. A honlapot – igaz csak az utolsó hetekben – de új módon kezdtük üzemeltetni, megjelentetjük az ágazatot érintő – nem kifejezetten a VKDSZ-hez köthető – cikkeket, híreket is.

 

Vásároltunk tollakat, Zoom-on keresztül gyorsítottuk az információ áramlását.

 

Az államtitkári tárgyalások mellett, a konföderációs, az ÁPB, a munkahelyi vagy más szinteken is folytatni kell az érdekérvényesítés különböző formáit, LIGA tevékenység jobb megismertetése.  A helyi érdekképviseleti munkáról kellene informálni egymást. Át kellene venni jó gyakorlatokat stb. Rendezni kell a kapcsolatot a MAVÍZ-zel.

 

Igyekeztünk több alkalommal is bevonni a LIGA-t a munkánkba, több levél is és tárgyalás is történt közös erővel. A HH-ban megjelent a LIGA különszám. Sajnos a helyi tevékenységről továbbra is nagyon kevés információt kaptunk. A MAVÍZ-zel nem sikerült érdemben javítani az együttműködést, de a MASZESZ-szel kötöttünk együttműködési megállapodást, mely biztatóbb, mint a MAVÍZ-zel volt korábbi viszonyunk.

 

Sajnos a vírus-járvány miatt a tervezett érdekvédelmi konferencia elmaradt, bár több időpontban is megkíséreltük megszervezni, de a járvány nem enyhébb lett, hanem súlyosabb. A kapott munkaügyi szakértői anyagokat körbe küldtük, nagy részüket a honlapra is feltettük. dr. Csernus Imre tréningje egyedi és nagy sikerű volt. Tervezzük folytatását. A gazdaságisok képzése, a sztrájkkal kapcsolatos képzés is mutatja, hogy elindultunk egy úton, de a folytatás majd csak a pandémia után lehet.

 

 

A VKDSZ további kiemelt céljai: rendezvények, szolgáltatások, működés, a fürdőágazat fejlesztése.

 

Voltak tervek a rendezvények megtartására az ország mindig más-más részében, de a járvány ezt megakadályozta. Egy kibeszélős rendezvényt (elnökségi ülés) sikerült még megtartani a járvány két hulláma között, de többre nem volt lehetőség.

 

Ismét elindítottuk Balatonszepezdi üdülőrész tulajdonviszonyainak rendezését. A Signal Biztosítóra voltak panaszok, de a tárgyalások megkezdésekor a járvány első hulláma megakadályozta a problémák részletes megvitatását.

 

Fontos a tagszervezeti támogatás újragondolása. Ágazati és országos adatokkal ( bér-, munkafeltételek-, munkaköri összetétel- stb.),  trendekkel kell segíteni az eligazodást, mely a helyi tevékenységet is segíti. A Heti hírfolyamba el kell érni, hogy helyi hírek is bekerüljenek. A Honlapon meg kell jelenni az ágazat fontosabb híreinek, eseményeinek. A személyes találkozók hiánya, s a helyette bevezetett Zoom-os elektronikus kapcsolattartás elősegítette, hogy kevesebbet és célratörőbben egyeztessünk.

 

A helyi hírek nem jönnek a HH-ba, de egyébként is sok esetben csak a körtelefonok azok, melyek alapján „kiderülnek” helyi ügyek.

 

A fürdőágazat vírus-járvány miatti tragikus helyzetbe kerülése miatt aktivitásunk nőtt a területen. Az általunk elért fürdők számát egyenlőre nem sikerült növelni, de kísérletet tettünk rá. Lehet, hogy a sajtót megkeresve esetleg fel tudjuk hívni magunkra a figyelmet. A HH különszámot helyben kellene a körzetben lévő fürdőknek eljuttatni. Talán fel lehet hívni magunkra a figyelmet.

 

 

Ádám Róbert János

ügyvezető

06-30/6401463