Posts Tagged “vízvezeték”

Két tucat nyomáspróba a Széchenyi téren – versenyben szerelték a vízvezetéket.

By |

 

2017. október 20. Szeged Széchenyi tér

a Víziközmű Ágazat 24 csapata, akik vízvezeték-szerelésben mérték össze tudásukat

Világrekord lehetett a Széchenyi tér fősétányán az egy négyzetméterre eső vízvezeték-szerelők száma szerda délután. Szeged a házigazdája a XVI. Országos Víziközmű Szerelőversenynek, amely tegnap kezdődött és ma zárul az elméleti feladatokkal és az eredményhirdetéssel. Az esemény gyakorlati helyszíne a belváros volt, így a járókelők és érdeklődők bepillantást nyertek a szakemberek mindennapi munkájába.

24 víziközmű-szolgáltató 3 fős csapata indult, köztük a Csongrád megyében is dolgozó Alföldvíz Zrt. Korelnökük és vezetőjük Hegyi Sándor ott jártunkkor megnyugtatott, hogy jól haladnak a feladattal, így érezte ezt Biliczka Csaba és Bárkányi Tibor is. Körvezetéket építettek 100, illetve 80 milliméter átmérőjű csövekből, tolózárakkal, tűzcsappal, ezzel párhuzamosan egy szerelődobozba kellett beletenniük két vízmérőórát.
A zsűri nemcsak a látványra ment, 3,5 bárral nyomáspróbázták is a munkát. A körülbelül kétórás szintidejű feladatnak akkor lett vége, amikor a szakik mindent szétszereltek, és a szerszámok is visszakerültek a ládába.

A verseny célja a dolgozók motiválásán túl a csapvízfogyasztás népszerűsítése és az ágazat presztízsének növelése. Az ivóvízellátás stratégiai kérdés – ezzel felértékelődik azok tudása, akik a területen dolgoznak. Az elvándorlás a víziközműszektort is érinti, az ágazat küzd azért, hogy a munkatársakat megtartsa, és nagy energiát fordít az utánpótlásra. Ennek is szólhat a nem átlagos körítés, szakmai versenyt nem sok ágazatban rendeznek egy nagyváros közepén.

Az országos verseny zsűrije a látványon túl a ,,mű” nyomástartását is értékelte.

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ket_tucat_nyomasproba_a_szechenyi_teren_-_versenyben_szereltek_a_vizvezeteket/2533258/?ls=1

 

És a díjazottak csapatok, akiknek ezúton is gratulálun

  1. Fejérvíz
  2. Pannonvíz
  3. Heves m.-i
  4. ÉDV. Zrt
  5. Kavíz
  6. Dél-Zala

 

VKDSZ is átadta – Fürjes-Gábor József  VKDSZ elnök személyében – díját a „legigyekvőbb csapatnak”:

 

Ez a megtisztelő cím és a 4 db vásárlási utalvány

BORSODVÍZ munkatársai számára szerzett elismerést  és örömet!

 

Az érintett munkatársak nagyra értékelték a díjazást és az azzal járó jutalmat!

Read more »