Archive For 2019-07-29

27-30. hét, 2019. július, VKDSZ Nyári lapszám 1.

By |

Államtitkári megbeszélés: Július 1-én, az ITM-ben (Innovációs és Technológiai Minisztérium),  egyeztetésre került az ágazatunkat érintő  működőképességgel, fenntartható foglalkoztatással összefüggő problémakör, melyen a VKDSZ részéről Fürjes-Gábor József elnök, a LIGA részéről dr. Mészáros Melinda elnök vettek részt. A tárgyalást Cseresnyés Péter Miniszterhelyettes    irányította s javaslatot tett arra, hogy az érdekképviseletekkel  való egyeztetés folyamatos legyen.  Egyeztetnek a MaVíz-zel is.  Elhangozott, hogy a  Minisztérium  képviselői tisztában vannak az ágazat megkülönböztetett helyzetével, a belső problémákat ismerik. Szeptemberre terveznek  egy stratégiai elképzeléseket tartalmazó előterjesztés az ágazatról melyről folyamatosan konzultálnak. Emellett rövid időn belül a legnehezebb helyzetben lévő üzemeltetők nehézségeit rendezni kívánják, de felvetették a  létszám és hatékonyság kérdését is. Tájékoztattak arról is, hogy  a BM pályázati rendszere még azon a héten  Kormány ülés elé kerül, céljuk bővíteni és könnyíteni a feltételeket. Az érdekképviseletek részéről megfogalmazódott, hogy a  legfontosabb a fenntartható foglalkoztatás,  a munkabérek piacképességének biztosítása, az ehhez szükséges forrásokkal. Látható, hogy az állami beavatkozás  megkerülhetetlen, az egységes szakmai irányítás és támogatási rendszer kialakítása  érdekében. Ígéret hangzott el arról is, hogy az Alföldvíz esete még a héten, külön államtitkári egyeztetés keretében napirendre kerül.

 

LIGA elnökségi ülés: Július 2.-án ülésezett a LIGA elnöksége, ahol döntöttek a Fővárosi Vízművek Zrt. Munkahelyi Szakszervezete  tagfelvételi kérelméről. Kemény vita után 6 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett felvették a helyi szakszervezetet.

 

Elnökségi ülés: Július 24.-én ülésezett a VKDSZ Elnöksége. A fő napirend a takarékossági lehetőséget átvizsgálása volt. Az idei évi működés feltételeihez szükséges döntések megszülettek. A további lehetőségekről zárt ülés keretében tárgyaltak. A lemondás miatt megüresedett elnökségi tagi hely betöltése érdekében felkérték a Választási Bizottságot a választás lebonyolítására. Tárgyaltak a korábban kilépett szervezetekkel történő együttműködési megállapodásokról, de nem kívánnak ilyet kötni. Meghallgatták továbbá az idei ágazati párbeszéd bizottsági (ÁPB) pályázatról és a VKDSZ székház hasznosításáról szóló előterjesztéseket. Az elnök tájékoztatást adott a három minisztérium képviselőivel történt – a teljes ágazatot érintő – államtitkári megbeszélések helyzetéről és a további tárgyalások menetéről.

 

ÁPB pályázat: Az elmúlt évben a VKDSZ pályázott a Pénzügyminisztérium ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB) számára kiírt felhívásra, mely alapján külkapcsolatokra és nemzetközi tagdíjra lehetett támogatást kapni. Az elmúlt évben mintegy 360 ezer Ft-ot sikerült elnyerni.  Az OZ DLV (Szlovák Erdészeti-, Faipari és Vízügyi Szakszervezet) -nél tett látogatás(Pozsony) költségeit és az EPSU (Európai Közszolgáltatási Szakszervezetek Szövetsége) tagdíját fizették  az elnyert összegből, melyről az elszámolás is megtörtént.

 

Az idei évben 800 ezer Ft-ot pályáztak, szintén az EPSU tagdíjra, továbbá -folytatva az elmúlt évek kapcsolatrendszerében kialakult gyakorlatot- az OZ DLV OZ DLV delegációját fogadják illetve látogatnak el hozzájuk Pozsonyba. Új elem, hogy a SOZZaSS (Szlovák Egészségügyi és Szociális Szolgáltatási Szakszervezeti Szövetség) szakszervezethez is kilátogatnak, akik a szlovák fürdőágazat munkavállalóit képviselik. Ezzel a fürdőágazat számára nyílik lehetőség nemzetközi kitekintést kapni. Fenti programok teljes egészében a pályázandó összegből lesznek fedezve.

 

30 éves a VKDSZ: Az idei évben ünnepli a VKDSZ megalakulásának 30 éves évfordulóját. Az év végére tervezett ünnepi rendezvény sikere érdekében felhívjuk a tagokat, hogy akár az alapítás időszakáról, akár a későbbi időszakról küldjenek be (szkennelt) képeket, rövid magyarázattal. Természetesen szívesen fogadunk bármi más olyan anyagot, személyes emléket, dokumentumot, mely segít a visszaemlékezésben, a nosztalgiában és az ünnep színvonalának emelésében.

 

Székház hasznosítás: A BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa költségtakarékossági okból a VKDSZ-hez fordult bérleti díj csökkentés érdekében. Több alternatíva közül abban egyeztek meg, hogy átköltöznek a VKDSZ oldalára, teljesen felszabadítva az épület korábban általuk használt külön bejáratú részét, mely más számára kiadhatóvá válik. Az épületrész meghirdetésre került. Ezzel a Székház kihasználtsága határához ért.

 

Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!

 

 

Ádám Róbert János

ügyvezető

06-30/6401463

adamrobert@vkdszsz.hu

Read more »

Nyugdíjas találkozó 2019. május 28.

By |

A VKDSZ Nyugdíjas tagozata 2019.május 28.-án találkozott a Borostyán utcai székházban.

A kollégákat Fürjes József elnök úr fogadta és köszöntötte.

Az Elnök úr tájékoztatta a nyugdíjasokat a VKDSZ gazdasági helyzetéről, az év eleji tisztségviselő választásról. Elmondta, hogy a kormány felé milyen lépéseket, erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a vízügyi szakma is elnyerje méltó helyét, és elismerjék annak jelentőségét.

Kitért arra, milyen nehézségekkel küzd a VKDSZ, hogy meg tudja tartani tagságát, majd elmondta, milyen szolgáltatásokat nyújt tagjainak.

Több nyugdíjas kolléga hozzászólt elnök úr beszámolójához, és megelégedéssel fogadták a részletes beszámolót.

A hivatalos rész után egy jó hangulatú ebéddel kedveskedett a VKDSZ nyugdíjasainknak, majd ezt követően az együttlét és az újra találkozás örömével, kötetlen beszélgetéssel töltöttük el a koradélutánt.

Azzal búcsúztunk el egymástól, hogy júliusban ismét találkozunk.

Látszott mindenkin, hogy fontos nekik a VKDSZ-hez való tartozás, és mindig szívesen jönnek vissza oda, ahol évekig, évtizedekig komoly, építő munkát végeztek és sok jó barátra találtak.

Köszönjük a VKDSZ vezetésének ezt a szép napot.

Miskolc, 2019. május 29.

Prohászka Lászlóné

Read more »

25-26. hét, 2019. június, VKDSZ

By |

Elnökségi ülés: Július 8.-án ülésezett a VKDSZ Elnöksége. A meghívottakkal is kibővített ülésen megtárgyalták az  FVM Munkahelyi Szakszervezete kilépése után kialakult helyzetet, a továbblépés lehetőségeit és a szükséges lépéseket. Sajnos a VKDSZ gazdálkodását alapvetően befolyásolta a kilépés. A GINOP-5.3.4-16-2017-00031 azonosítószámú munkabiztonsági projekt zárórendezvényéről szintén egyeztettek. Áttekintették a Székház hasznosításának aktuális kérdéseit, a Bizalom Nyugdíjpénztár épületen belüli költözésének feltételeit valamint elfogadták a VKDSZ képzési tervét.  A terv teljes körűen összefoglalja az érdekvédelemben dolgozókat érintő valamennyi témakört, melyből az aktuális feltételeknek megfelelően lehet kiválasztani az adott képzésnek megfelelő tematikát.

Döntési javaslattal éltek az Országos Választmány felé, hogy a megüresedett elnökségi tagi helyre írjon ki választást. Tárgyalták az Alföldvíz Szakszervezet demonstrációjának támogatási lehetőségeit, a szakszervezeti szolidaritás fontosságát hangsúlyozva.

ÁPBT: Ülésezett az Ágazati Párbeszéd Bizottságok Tanácsa, melynek a munkaadói-, és a munkavállalói szervezetek valamint a Kormány (Pénzügyminisztérium) a tagjai. Az ülés előtt az oldalak külön-külön egyeztettek. Mind a munkaadói, mind pedig a munkavállalói kevésnek találta a működéshez biztosított forrást (mintegy 73 millió Ft-ot, ami egyébként negyede a korábbi összegnek). A VKDSZ-t az ügyvezető képviselte. Ádám Róbert János elmondta, hogy a pénz nem minden, sokkal fontosabb lenne, hogy intézményes formákat alakítsunk ki az ágazatok általános helyzetének véleményezésével kapcsolatosan úgy, hogy a vélemények a szaktárcákhoz kerüljenek, s ott azokat figyelembe is vegyék. Ugyanígy a törvények, rendeletek véleményezése is fontos feladat lenne.

Az ülésen elfogadták az elmúlt év támogatás-felhasználásának beszámolóját és a 2019. év felhasználási Útmutatóját valamint az ÁPBT Alapszabályának és az ügyvivői testület Ügyrendjét. A rendezvény az ÁRMB (Ágazati Részvétel Megállapító Bizottság) tevékenységi beszámolójával zárult. Jó hír, hogy az idei évben a támogatásokat előfinanszírozzák, azaz nem a szervezeteknek kell megelőlegezni a programok költségeit.

Tréning a Szegedi Vízműnél: A Szegedi Vízmű választott tisztségviselői Csiszár János vezetésével, június 21-én a VKDSZ székházában tartották meg éves továbbképzésüket. A székházunkkal történt ismerkedés után, György Attila alelnök és Ádám Róbert ügyvezető üdvözölte a megjelenteket és vázolta az országos képviselet aktuális  munkáját.

A 15 fős csoport a képzési program részeként munkajogi ismereteket hallgatott meg Fábián Györgytől,  míg a kommunikációs gyakorlatukat Domonkos László segítségével fejlesztették tovább. Az évvégén aktuális választásaik előtt a fő feladatokat ill. a tisztségviselőktől  elvárt képességeket határozták meg. A második napon Kovács Sándor kalauzolásával a Fejérvíz  Zrt. ivóvíz telephelyén voltak üzemlátogatáson. A résztvevők ezúton is köszönik a szervezők, lebonyolítók, képzők segítségét a jól sikerült programukhoz.

Munkabiztonsági képzés a VKDSZ-nél:  A Munkavédelmi Törvény előírja, hogy „egy választási ciklusban, a képviselő megválasztását követő egy éven belül legalább 16 órás képzésben, ezt követően évente legalább 8 órás továbbképzésben való részvételi lehetőséget a munkáltatónak kell biztosítania.” A képzés munkaidőben, a munkáltató költségei terhére történik.

Június 19-én az Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft.  (OMKT)  a VKDSz munkavédelmi szakértőinek bevonásával tartotta meg  a munkavédelmi képviselők kötelező képzését a korábbi évekhez hasonlóan. A megjelenteket a VKDSZ részéről az ügyvezető köszöntötte, tájékoztatott az aktuális érdekvédelmi kérdésekről.  A képzés során a „baleset – üzemi baleset – munkabaleset fogalmáról, dokumentálásáról, a Foglalkozás – egészségügyi Szolgálatok működéséről, a beszállási engedély köteles veszélyes tevékenységek végzésének feltételeiről, a munkahelyi kockázat felmérés – értékelés gyakorlati  feladatairól valamint a munkavállalói érdekképviseletek, munkavédelmi képviselet, szakszervezetek és üzemi tanácsok voltak a témák, mely után konzultációval zárult a rendezvény.

GINOP zárórendezvény: A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája pályázata zárásaként a  GINOP-5.3.4-16-2017-00031 azonosítószámú „Legfőbb érték az ember – munkavédelem a Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés ágazatban” című projekt záró rendezvényére a Fejérvíz Zrt.-nél került sor június 27.-én.

A rendezvény célja volt a projekt tevékenységeinek bemutatása, ismertségének, elfogadottságának növelése, továbbá a munkavállalók és munkáltatók tájékoztatása a munkavédelemmel kapcsolatosan, a munkavédelmi tudatosság fejlesztése, a munkáltatói és munkavállalói elkötelezettség javítása. A megjelenteket Fürjes-Gábor József, a VKDSZ elnöke köszöntötte. A továbbiakban Miskéri László szakértő beszélt a projekt tevékenységeiről, majd egy ágazatspecifikus általános munkavédelmi tájékoztatót tartott.  A nap folyamán a munkavédelmi érdekképviseletről, a  pszicho szociális kockázatokról, a balesetekről, a képernyő előtti munkavégzésről hallhattak a megjelentek. A rendezvény konzultációval ért véget, melyet a VKDSZ elnöke zárt aktuális kérdések ismertetésével.

Demonstráció a Miniszterelnöki Hivatal előtt : Az Alföldvíz Szakszervezet képviselői a VKDSZ tagszervezeteinek mintegy száz fős támogató jelenlétével az Alföldvíz Zrt. munkavállalóinak  elmaradt béremeléséért tartottak egy jelképes szakszervezeti gyűlést a Miniszterelnöki Hivatal előtt. Elvitték Orbán Viktor miniszterelnöknek írt immár 4. levelüket, melyet a Hivatal munkatársai átvettek. A szónoklatok és az esemény jelentős sajtóérdeklődés mellett zajlott. Miskéri László és Bende Flóra tartottak beszédet, melyhez az ifjú munkavállalók nevében Jáger János helyi és VKDSZ országos Ifjúsági bizottsági elnök egészített ki. A mértéktartó hangvételű, rendkívül jól megkoreografált rendezvényen elhangzott, hogy egy hónapot adnak arra, hogy problémájukat rendezzék, s ha ez ennyi idő alatt nem sikerül, akkor már – bízva többi szervezet támogatásában- egy nagyobb és keményebb hangú demonstrációt tartanak ugyanitt.

Bizalom Nyugdíjpénztár: Az idén 25 éves Nyugdíjpénztár – mint alapvetően a vízügyi ágazat nyugdíjpénztára –a VKDSZSZ-szel  létrejött Együttműködési megállapodásban alapján évente tájékoztatást ad a szakszervezet Elnökségének a Bizalom Nyugdíjpénztár eredményeiről.

2018-ban – különösen az év első felében tapasztalható folyamatok miatt – a nyugdíjpénztárak (is) a korábbi évekkel ellentétben kismértékű veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni. Az MNB tényszámai alapján ez -1,8 % volt Az önkéntes nyugdíjpénztárak hozameredményét kizárólag 10 és 15 éves távlatban érdemes vizsgálni, ezért a tavalyi – a kedvezőtlen befektetési klíma miatt – elért esteleges negatív hozam nem jelent magában problémát.

Az Önkéntes Nyugdíjpénztárak 10 és 15 éves átlagos nettó hozamrátái alapján látható, hogy a pénztárak kifejezetten jól, az inflációt bőven meghaladóan teljesítettek és hosszú távon magas hozamokkal gyarapították tagjaik nyugdíjcélú megtakarítását.

A Bizalom Nyugdíjpénztár mindent megtesz a tagok megtakarításainak biztonságos, egyben eredményes befektetésére, illetve a törvény biztosította szolgáltatások határidőben, panaszmentesen történő nyújtására.

A Bizalom Nyugdíjpénztár az eredményeit tekintve a legjobbak között van!

Hozamok:

Portfólió megnevezése 2018 Nettó hozamráta (%) 2018 Referencia hozamráta (%) Átlagos 10 éves nettó hozamráta (%) Átlagos 10 éves referencia hozamráta (%) Átlagos 15 éves nettó hozamráta (%) Átlagos 15 éves referencia hozamráta (%)
Hagyományos -1,33 -1,17 7,39 6,49 7,09 6,70
Kiegyensúlyozott -1,91 -1,38 8,70 8,18 7,96 7,83
Dinamikus -2,94 -2,28 8,83 8,14 8,04 7,80
infláció 2,7 2,62 3,48

 

Fentiek az elmúlt 10 évben portfóliótól függően 5-6 százalék infláció feletti reálhozamot jelentenek.

Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!

 

Ádám Róbert János

ügyvezető

06-30/6401463

Read more »