Archive For 2022-03-10

Emelkednek a fizetések az Alföldvíznél

By |

2022. március elsején az Alföldvíz Zrt. szakszervezeti tisztségviselői megvitatták a cégvezetéssel kötendő bérmegállapodás tervezetét. Miskéri László a szakszervezet titkára elmondta, alanyi jogon 10 százalékos béremelést kapnak a munkavállalók, az e fölötti részt a munkáltató differenciáltan, elsősorban az úgynevezett kritikus munkakörök számára biztosítja.

Az Alföldvíz integrációjával a cég részévé vált a Nemzeti Vízművek Zrt.-nek, ami több területen is forrásbővülést jelent. Olyan európai uniós pályázati pénzek érkezhetnek Békéscsabára, illetve a megye más településeire is, amihez csak állami többségi tulajdonban lévő cégek juthatnak hozzá. Ezek a támogatások az ivóvíz- és szennyvízhálózat rekonstrukcióját segíthetik. A létrejött megállapodásoknak köszönhetően január elsejétől visszamenőleg az Alföldvíz Zrt. mintegy 1200 dolgozójának bére a többségi állami tulajdonú vízművek munkatársai jövedelméhez igazodik majd.

 

Döntés született az Alföldvíz Zrt. munkavállalóinak bérmegállapodásáról és bérfelzárkóztatásáról. A szakszervezet ülést Bende Flóra, a szakszervezt elnöke vezette és az ülésre Szeverényi György vezérigazgató-helyettes, és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is meghívást kapott. Az ülésen jelenlévő országgyűlési képviselő fontos eredménynek nevezte, hogy az Alföldvíz központja Békéscsabán marad, és a nem terveznek létszámleépítést.

 

Reméljük, hogy a január elsejével visszamenőlegesen kötött bérmegállapodás a munkaerő megtartását fogja szolgálni – magyarázza Miskéri László, az Alföldvíz Szakszervezet titkára. Ismeretei szerint a bérfelzárkóztatásra hozzávetőlegesen 1 milliárd forintot fordít a Nemzeti Vízművek. Elmondta, az ülésen áttekintették a kritikus munkaköröket, és a fizetési kategóriák meghatározásánál az úgynevezett Hay besorolási rendszerre állnak át. 2022-re a munkavállalóknak alanyi jogon 10 százalék jár, amelyre, a beosztástól függően további 8 százalék is jöhet.

 

A tulajdonosi közgyűlés februárban döntött arról, hogy az önkormányzati tulajdonosok a tulajdonrészüket átadták az államnak, és ezzel az ellátásért vállalt felelősséget is – teszi hozzá Miskéri László. – Nagy segítséget nyújtott a bértárgyalásokban és az egyeztetéseken a Vízügyi és Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezete, és annak elnöke, Fürjes József. A bérek nagyon alacsonyak voltak, és jellemzővé vált az elvándorlás. Ezt a folyamatot állíthatja meg reményeink szerint a béremelés.

 

A szakszervezeti tagság az ülésen egyhavi tagdíját ajánlotta fel kárpátaljai menekültek megsegítésére.

Read more »