2017. október 20. Szeged Széchenyi tér
a Víziközmű Ágazat 24 csapata, akik vízvezeték-szerelésben mérték össze tudásukat
Világrekord lehetett a Széchenyi tér fősétányán az egy négyzetméterre eső vízvezeték-szerelők száma szerda délután. Szeged a házigazdája a XVI. Országos Víziközmű Szerelőversenynek, amely tegnap kezdődött és ma zárul az elméleti feladatokkal és az eredményhirdetéssel. Az esemény gyakorlati helyszíne a belváros volt, így a járókelők és érdeklődők bepillantást nyertek a szakemberek mindennapi munkájába.
24 víziközmű-szolgáltató 3 fős csapata indult, köztük a Csongrád megyében is dolgozó Alföldvíz Zrt. Korelnökük és vezetőjük Hegyi Sándor ott jártunkkor megnyugtatott, hogy jól haladnak a feladattal, így érezte ezt Biliczka Csaba és Bárkányi Tibor is. Körvezetéket építettek 100, illetve 80 milliméter átmérőjű csövekből, tolózárakkal, tűzcsappal, ezzel párhuzamosan egy szerelődobozba kellett beletenniük két vízmérőórát.
A zsűri nemcsak a látványra ment, 3,5 bárral nyomáspróbázták is a munkát. A körülbelül kétórás szintidejű feladatnak akkor lett vége, amikor a szakik mindent szétszereltek, és a szerszámok is visszakerültek a ládába.
A verseny célja a dolgozók motiválásán túl a csapvízfogyasztás népszerűsítése és az ágazat presztízsének növelése. Az ivóvízellátás stratégiai kérdés – ezzel felértékelődik azok tudása, akik a területen dolgoznak. Az elvándorlás a víziközműszektort is érinti, az ágazat küzd azért, hogy a munkatársakat megtartsa, és nagy energiát fordít az utánpótlásra. Ennek is szólhat a nem átlagos körítés, szakmai versenyt nem sok ágazatban rendeznek egy nagyváros közepén.
Az országos verseny zsűrije a látványon túl a ,,mű” nyomástartását is értékelte.
És a díjazottak csapatok, akiknek ezúton is gratulálun
- Fejérvíz
- Pannonvíz
- Heves m.-i
- ÉDV. Zrt
- Kavíz
- Dél-Zala
A VKDSZ is átadta – Fürjes-Gábor József VKDSZ elnök személyében – díját a „legigyekvőbb csapatnak”:
Ez a megtisztelő cím és a 4 db vásárlási utalvány
a BORSODVÍZ munkatársai számára szerzett elismerést és örömet!
Az érintett munkatársak nagyra értékelték a díjazást és az azzal járó jutalmat!