31-34. hét, 2019. július-augusztus VKDSZ Nyári lapszám 2.

Államtitkári megbeszélés: Július 30-án Fürjes-Gábor József, a VKDSZ elnöke és az Alföldvíz Szakszervezet delegációja találkozott Weingartner Balázs államtitkárral. Az államtitkár részleteiben ismeri az ágazat problémáit, melyek figyelembevételével készül egy ágazati stratégia, mely várhatóan hosszú távon megoldja az ágazat működőképességét. A szeptemberre tervezett anyag véleményezésében számítanak a VKDSZ szakmai ismereteire.  A tervek szerint augusztus végén Kormány ülés elé kerül a 10-12 önkormányzati tulajdonú társaság átmeneti és gyors megsegítése készülő elemzés, majd szeptember végére elkészül az ágazat fenntarthatóságát biztosító szakértői anyag. A koncepció véleményezésekor a VKDSZ elsősorban a fenntartható foglalkoztatást jelentő intézkedésekre és az ágazati kollektív szerződésben történő megállapodás előkészítésére helyezi a hangsúlyt. Javaslatot készít az egységes munkakör alapú bér, bértarifa rendszer, az egyes munkakörök besorolására és az munkavállalók számára elfogadható idő intervallumban megvalósítható munkavállalói átlagkeresetekre vonatkozóan. A VKDSZ által elkészített írásos előterjesztésben szerepel, hogy 5 év távlatában az energia szektor átlagkeresetét kell elérni ahhoz, hogy az ágazat megtartsa a munkavállalókat, és hogy érdekeltséget teremtsen a ma iskolapadban lévő fiatalok számára.

 

Balatonszepezdi üdülő: A VKDSZ elnöke, Bánkuti Irén és Sándor Tibor ügyvéd (jelenleg a HVDSZ jogi képviselője) egyeztetett a VKDSZ balatonszepezdi üdülője tulajdonviszonyainak rendezéséről.  Az ügyvéd a szakszervezeti vagyonosztozkodás és átalakulások idején   a HVDSZ-hez tartozó szakszervezetek vagyon intézkedésével kapcsolatos jogi ügyleteit intézte. Cél, hogy a balatonszepezdi üdülő körül tiszta tulajdonosi körülményeket teremtsenek az ő közreműködésével. Sajnálatos módon a korábban működő két kis szakszervezet, akik időközben úgy szűntek meg, hogy valószínűleg nincs jogutódjuk bonyolult helyzetet teremtettek. A rendezés után várható, hogy Balatonszepezd végleges formában hasznosítható lesz.

 

Demonstráció: Az Alföldvíz Szakszervezet folytatja harcát a béremelés érdekében. Az ALFÖLDVÍZ Zrt. tulajdonosi közgyűlése, az előző közgyűlésen hozott határozata a cég működőképességének fenntartására szólította fel a cégvezetést. A tulajdonosi utasítást a cégvezetés, a dolgozókat érintő megszorításokkal kívánják teljesíteni, amely jövedelemcsökkenéssel és üzemeltetési kockázattal járhat.  Először az elismerési szabályzatot függesztette fel, ezt követte a készenléti szabályzat módosítása. Ennek a szabályzatnak szeptember 1-i bevezetését visszavonták ugyan, de mégis megállíthatatlannak látszik az elvándorlás.  A helyi szakszervezet ez ellen kívánt fellépni augusztus 28.-án Békéscsabán a Csabagyöngye kulturális központ előtti demonstráción, ahol az Alföldvíz Zrt. közgyűlésé ülésezett.. A VKDSZ elnöke és alelnöke a helyszínen támogatta a kollegákat.

 

Választmányi ülés: A VKDSZ 2019. augusztus 07-én tartott Országos Választmányi ülést a VKDSZ Székházban.  A legfontosabb napirend a költségvetés átdolgozása és az ezzel kapcsolatos feladatok voltak. Az elnök megállapította, hogy nagyon kevés a bevétel, s a további költségcsökkentést úgy kell megoldani, hogy az ne menjen az elvégzendő feladatok rovására. Megoldás a bevételek növelése pályázatokkal, taglétszám növeléssel. Ezek figyelembe vételével különösen a rendezvények, a nemzetközi tagdíjak és a kisérétkű ajándékok sorain csökkentettek.  Az Alapszabály módosításának lényege a március 26.-i választások eredményeinek átvezetése volt és a megüresedett elnökségi tagi helyre választás kiírása. A kilépett szervezetekkel való együttműködést nem fogadta el a Választmány. Nem kívánnak ezen a címen sem szolgáltatást nyújtani azoknak, akik nem erősítik tagdíjukkal a VKDSZ-t. Az idei évben is van lehetőség az ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB) számára elkülönített keretre pályázni külkapcsolatokra és nemzetközi tagdíjra. A VKDSZ 800 ezer Ft-ra nyújtott be pályázatot, melyből a vizes és fürdős ágazat is a szlovák partnerszervezettel konzultálnak. Szó esett még a Székház hasznosításáról is, hogy elérjék a teljes kihasználtságot. Egyebekben az Alföldvíz helyzetével, az államtitkári egyeztetésekkel, az Ifjúsági – és Nyugdíjas találkozókkal valamint a Balatonszepezden lévő üdülő helyzetével foglalkoztak.

 

Levél vízágazati szolgáltatóknak: A VKDSZ levélben fordult valamennyi vízágazati szolgáltató társasághoz, illetve a menedzsmenthez és munkavállalókhoz is. Ennek oka részben a megkezdődött ágazati államtitkári egyeztetés, részben pedig, hogy a VKDSZ-hez csatlakozásra bíztassa a munkavállalókat vagy más szakszervezethez tartozókat. A levélben hangsúlyozták, hogy vannak ügyek, melyeket ágazati vagy konföderációs szinten lehet csak hatékonyan képviselni, megoldani. Kiemelték a kollektív megállapodások fontosságát, a szolgáltatásokat, a helyi érdekvédelmi szervek/szervezetekben (szakszervezet, üzemi tanács, munkavállalói felügyelő bizottsági tagság, munkavédelmi megbízottak) való részvétel előnyeit, a bérek reálértékének megtartását, növelését. Mellékeltlék a VKDSZ tájékoztató kiadványát, beszámoltak a VKDSZ Szociális és Oktatási Alapítvány támogatási lehetőségeiről, a Bizalom Nyugdíjpénztárról és a Vízfolyam Nyugdíjas Szövetkezetről is.

 

Levél a fürdőágazati szolgáltatóknak: A vízágazathoz hasonlóan a VKDSZ levelet írt a fürdőágazati szolgáltató társasághoz, illetve a menedzsmenthez és munkavállalókhoz is. Elsődleges cél a szakszervezeti csoportok, szervezetek megalakítása a már több, mint 300 e területen működő társaság munkavállalói között. A fürdőágazatban jelentősen rontotta az ágazati szintű érdekérvényesítés lehetőségeit a Fürdőszolgáltatás Szakágazati Párbeszéd Bizottság (FSZÁPB) megszűnése. Érvényben van, de elavult az Többmunkáltatós Kollektív Szerződés, mely lefedi a fürdőágazat nagy részét. Az aktualizálást a Magyar Fürdőszövetséggel az FSZÁPB keretében elkezdték, de az időközben megszűnt az FSZÁPB miatt a tárgyalások szünetelnek.

Az OEP támogatás emeléséért illetve a fürdőszolgáltatás ÁFÁ-jának csökkentéséért több ízben fellépett a VKDSZ is, előterjesztéssel élt pl.  Orbán Viktor Miniszterelnök részére is, mely kezdeményezések eredményeképpen is emelkedett az OEP támogatás kis mértékben. Kiemelten fontosnak tartja a VKDSZ a fürdőágazatban dolgozók érdekeinek képviseletét, különösen, hogy a turizmus kiemelt Kormányzati attrakció, ennek bázisa Magyarországon a fürdőszolgáltatás.   Kiemelt az ott dolgozó munkavállalók bére, munkakörülményei, a fenntartható foglalkoztatás, melyek nem maradhatnak el a nemzetgazdaság többi szereplőjétől, jövedelmi helyzetétől.

 

 

Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!

 

 

Ádám Róbert János

ügyvezető

06-30/6401463

adamrobert@vkdszsz.hu