Heti hírfolyam Nyár-2. 2020.

(2020. augusztus VKDSZ- bővített kiadás)

 

MaSzeSz egyeztetés: Augusztus elején találkozott a VKDSZ és a MaSzeSz vezetése. Kovács Károly elnök és Sinka Attila főtitkár fogadta Fürjes-Gábor József elnököt, György Attila alelnököt és Ádám Róbert János ügyvezetőt. Az ITM levele alapján tudjuk, hogy a Nemzeti Víziközmű-közszolgáltatási Stratégia kidolgozásában közreműködik a VKDSZ valamint munkaadói oldalról a MaVíz és a MASZESZ is (lásd HH előző szám). Ez alapot adott arra, hogy a két szervezet felvegye a kapcsolatot egymással.  A találkozón kölcsönösen ismertették működési területeiket, szervezeti felépítésüket és tevékenységüket. A megbeszélés során tisztázódott, hogy a MaSzeSz nem tisztán munkaadói szervezet, hanem annál több, szakmai műhely, ágazati információ- és tudás-transzfert szervező koordinátor valamint a szakma társadalmi elismertségéért küzdő szervezet. A VKDSZ a fenntartható foglalkoztatást, az ágazati kollektív szerződést, az egységes ágazati besorolást és bértarifa rendszert nevezte meg kiemelt területeknek, melyekben a MaSzeSz támogatására is számít. Felek megállapodtak abban, hogy rövid időn belül stratégiai partneri megállapodást kötnek egymással, és meghatározzák az együttműködés részterületeit, módszereit.

 

Alföldvíz: Békéscsabán találkozott a VKDSZ küldöttsége (Miskéri László a helyi szakszervezet titkára és Fürjes-Gábor József a VKDSZ elnöke) Nagy Ferenc alpolgármesterrel. Az Alföldvíznél tapasztalható üzemeltetési nehézségek miatt a VKDSZ szorgalmazza a tulajdonosok közötti mielőbbi egyeztetés lefolytatását és soron kívüli közgyűlési napirendre tűzését. A megbeszélésen elhangzott, hogy az Alföldvíz Zrt. és más ágazati társaságok által -a pandémia időszakában – alkalmazott munkarend következményeként előálló fizikai munkavállalókat érintő   bércsökkenés miatt  munkaügyi konfliktushelyzet alakult ki. Emellett ismertetésre került az Alföldvíz Zrt-nél tervezett  0%-os bérfejlesztési ajánlat, s az  emiatt előálló  rendkívüli munkamorál romlás, annak következménye a folyamatos üzemeltetés biztonságának a veszélyeztetése.

A menedzsment részéről a 0%-os bérfejlesztés indoka a működőképesség fenntarthatósága, amely a tulajdonos részéről elvárásként fogalmazódik meg a cégvezetés irányába. Felvetésünkre az alpolgármester egyértelműsítette, hogy a tulajdonosnak nincs ilyen   elvárása a munkáltató irányába. Az önkormányzat nem hozott eddig semmilyen konkrét döntést arról, hogy a társaságnál bérfejlesztés legyen-e vagy milyen mértékű legyen, sem most sem korábban, sőt ilyen kérdést nem is tárgyalt. Az önkormányzat valóban a működés fenntarthatóságában érdekelt, ezt többször is, több határozatunkban is jelezte, de ennek lényege és célja az önkormányzat értelmezése szerint a szolgáltatás folyamatosságának és színvonalának fenntartása, ideértve az önkormányzati közművagyon működőképességének és színvonalának megtartása is. Az ehhez minden szükséges intézkedést a munkáltatónak, a cég menedzsmentjének saját hatáskörben kell meghoznia legyen ez foglalkoztatással, az üzleti terv teljesítésével, a fizetőképességgel  vagy épp az ívóvíz minőségével,  tisztaságával kapcsolatos  intézkedés.

Levelezés: A VKDSZ fáradhatatlanul levelezik a legkülönbözőbb ügyekben a munkavállalói érdekekért. A pandémiás helyzet utáni visszaállás áttekintése érdekében megkerestük a munkaadókat. Érkeznek a válaszlevelek, melyek a visszaállás részleteit foglalják össze. Bártfai-Mager Andrea tárcanélküli miniszternek az Alföldvíz Zrt. helyzetének rendezése érdekében írtunk. Kezdeményeztük, hogy rendkívüli közgyűlés keretében mihamarabb keressenek hosszú távú megoldást a társaság működőképességének fenntartására, akár az állami szerepvállalás növelésével. Kértük emellett a személyes konzultáció lehetőségét is a folyamatok felgyorsítása érdekében. A társaságok vezetésében történő változásokkor minden alkalommal felveszük a kapcsolatot az új vezetővel – lehetőség szerint személyesen is –  hogy tájékoztassuk a VKDSZ működéséről, céljairól és hogy erősítsük a helyi szervezet pozícióját. Felkértük levélben  a Magyar Fürdőszövetség elnökét, Boros László Attilát is tervezett konferenciánkon megtartandó előadásának megtartására, remélve, hogy hasznos információkat tud nyújtani az ágazat helyzetéről és jövőjével kapcsolatosan.   dr. Fónagy János miniszterhelyettes válaszlevélben köszönte meg a korona-vírus járvánnyal kapcsolatosan megküldött összefoglaló anyagunkat valamint tájékoztatott a regionális társaságok idei fél évtől esedékes 10 %-os bérfejlesztéséről. Az érintett szakszervezetek egyeztették álláspontjaikat és egységes alapelvek szerint, de a helyi  sajátosságoknak megfelelően kívánnak megegyezni a munkaadói partnerekkel. A tárgyalások folyamatban vannak.

Vezérigazgatói egyeztetések: A VKDSZ delegációja (Müller Zoltán elnök,  Kovács Sándor alelnök a helyi szakszervezet részéről és Fürjes-Gábor József a VKDSZ elnöke) találkozott Laczi Péter vezérigazgatóval és egyeztettek a társaság egyre nehezebb gazdasági helyzetéről és a  béren kívüli juttatások átmeneti felfüggesztésével kapcsolatban. A Délzalai Víz- és Csatornaművek Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Cziráki Lászlóval is egyeztetett a VKDSZ elnöke a helyi kollektív szerződés aktualizálásáról, pontosításáról, aki partner a dokumentum megújításában. A szakszervezeti álláspontot Nagyné Ifka Katalin elnökkel és Rádics László ÜT elnökkel alakítják ki. A Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatójával,  Gorján Ferenccel is találkozott a Miron Gergő, a helyi szakszervezet titkára és Fürjes-Gábor József a VKDSZ elnöke. A társaság vezetője fogadókész a szakszervezettel történő együttműködésre, érdekelt a rendezett munkaügyi kapcsolatokban. Céljai megvalósításában a szakszervezetre is számít.

ÁPB pályázat: A kormányzat az ágazati párbeszéd bizottságok működéséhez pályázati kerettel járul hozzá. A pályázatokat az idén az ITM (Innovációs és Technológiai Minisztérium) -hez kellett benyújtani, ahol a VKDSZ 1 837 500.- Ft-ot kapott. Ebből az EPSU (European Public Service Union – Európai Közszolgáltatási Szakszervezeti Unió) tagdíját fizetjük be, valamint a szlovákiai fürdős- és vizes szakszervezetek képviselőivel találkozunk, illetve egy érdekvédelmi konferenciát szervezünk a tagszervezeteinknek. Ez utóbbi célja, hogy a vizes- és fürdős ágazat tisztségviselői személyiségfejlesztési, konfliktus-kezelési és tárgyalástechnikai tréningen vegyenek részt, továbbá megismerjék az két ágazat helyzetét, várható jövőjét és áttekintsék a VKDSZ fenntartható foglalkoztatással kapcsolatos elképzeléseit. Remélhetően a covid-járvány nem fogja keresztülhúzni a számításainkat.

 

Tervezett Országos Választmányi ülés: A vírus-járvány miatt csúsznak programok, így a Választmány ülése is várhatóan a tervezett szeptember helyett későbbre kerül. Vannak pedig fontosabb témák, melyekben állásfoglalást kell hozni. A korábbi Elnökségi ülésen (lásd HH nyári lapszám 1.) néhány téma megvitatásra került, de a végső döntést a Választmánynak kell meghozni. Ilyen pl. a  VKDSZ kapcsolatának mértéke és formája a MaVíz-zel  és az OVÁK-kal, az ágazati stratégiával kapcsolatos állásfoglalás tartalma, prioritások meghatározása a várható ágazati struktúra megváltozásával kapcsolatban.

 

Alapítványi hírek: A VKDSZ Szociális és Oktatási Alapítványa 2020. július 16.-án tartotta rendkívüli ülését, ahol az ágazatban dolgozó munkavállalók gyermekei iskoláztatásának támogatásáról döntött. Elfogadták az egyszeri támogatás 2020 évi pályázati kiírását valamint annak feltételeit.

A pályázati kiírás, és a szükséges adatlapok augusztus 24. után lesznek  megtalálhatók a VKDSZ-hez tartozó társaságok Munkahelyi Szakszervezeteinél.

A pályázatok beküldési határideje : szeptember 28. lesz.  A beérkező pályázatokat,  az Alapítvány Kuratóriuma október 20 -án bírálja el, melynek eredményéről minden pályázót  levélben értesítenek.

 

 

Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!

 

 

Ádám Róbert János

ügyvezető

06-30/6401463