Heti hírfolyam 2022. 32 éve a munkavállalókért * VKDSZ (2022. április) 2. különszám

Kitüntetettjeink

„Év Szakszervezeti Vezetői”:

 

BENDE FLÓRA ÉS MISKÉRI LÁSZLÓ

 

Nem először teszünk rendhagyó javaslatot, hiszen az érdekvédelmi munka nem kiszámítható, mindig vannak nem várt helyzetek, mindig vannak rendkívüli események, történések, cselekedetek. És persze mindig vannak rendkívüli emberek!

 

Így történt ez az Alföldvíz esetében is, mely egy évekig tartó szakszervezeti küzdelem után látszik nyugvópontra kerülni.

 

Ebben a munkában kiemelkedő szerepe volt a most megosztottan az „ Év szakszervezeti vezetője” kitüntetésre felterjesztett Bende Flórának és Miskéri Lászlónak.

 

Cégük 1200 munkavállalójáért, köztük a szakszervezeti tagokért is demonstráltak helyben, demonstráltak a Miniszterelnöki Hivatal előtt, tárgyaltak, leveleztek, tájékoztatást kértek és tájékoztatást adtak.

 

Példa értékű az ágazatban az a munka, az a hozzáállás, amellyel sok-sok nehézséget vállalva elérték azt, hogy az Alföldvíz Zrt. évek óta húzódó átalakulási folyamatának végére hamarosan pont kerülhet úgy, hogy a munkahelyek nem kerülnek veszélybe, s a bérek rendezésére, felzárkóztatására is reális esély van.

 

Mindkét kitüntetésre jelölt a korábbiakban is évtizedes szakszervezeti munkát végzett, Flóra átélt egy integrációt annak minden problémájával, Laci, aki mint mondani szokta „kalandvágyból” szakszervezeti vezető sokoldalúan segítette és segíti a helyi szervezet és a VKDSZ, de a LIGA Szakszervezetek munkáját is, hiszen a munkavédelem, egészségvédelem területén szakértői munkát is végez.

 

Mindketten végig járták a szakszervezeti ranglétrát, mire bizalmiból az ágazati szervezet vezető tisztségviselői lettek. Az ő esetükben a rendkívüli tevékenység és siker egy lassan érdekvédelmi életúttá váló munkával is párosul.

 

„Szakszervezeti munkáért” kitüntetésben részesültek:

 

Szegedi Vízmű Szakszervezeti Bizottsága javaslatára:

Bakos Lászlóné, Zsuzsi

FB elnök, érékesítési osztályvezető helyettes

Bakos Lászlóné 34 éve dolgozik az ágazatban és 33 éve a szakszervezet tagja. Ügyfélszolgálati vezetőként (érékesítési osztályvezető helyettes munkakörében) fontos küldetése van a Cégünk életében is, ennek elismeréseként MAVÍZ ágazati kitüntetésben részesült 2017 márciusában.

 

Zsuzsi, kiváló közösségi ember, mozgató rugója és részese a közösségi és az érdekképviseleti életnek.

 

Véleménye, kiállása, megnyilvánulása a tagság és a munkatársainak érdekében meghatározó és példa értékű. Kihagyhatatlan részese a rendezvényeknek, a képzéseknek, a kirándulásoknak és a feladatok elvégzésekben is élen járt.

Empatikus, jól kommunikál, hiteles és határozott véleménye mindig figyelemre méltó.

 

 

Alföldvíz Szakszervezet javaslatára:

Bolla István

szakszervezeti bizalmi, vezeték- és csőhálózati szerelő

Bolla István 2006-tól dolgozik az ágazatban és 2009-től tagja a szakszervezetnek. Az Alföldvíz Zrt. Regionális Víztermelési Divíziójában dolgozik vezeték- és csőhálózati szerelőként. Munkaterületén kollégái szakszervezeti bizalminak választották. A Bizalmi Testület tagjaként keményen és határozottan képviseli munkatársai érdekeit. Bármely érdekképviseleti megmozduláson aktívan részt vesz.

 

A testületi üléseken bölcs hozzászólásai iránymutatók. Az elérni kívánt érdekvédelmi célokért mindig meg tudja választani a megfelelő eszközt, ha kell buzdít, ha kell nyugalomra int.

 

FCSM Zrt. Munkahelyi Szakszervezete javaslatára:

Dancs Attila

szakszervezeti főbizalmi, ÜT és FB-tag, garázsmester

Attila 1986- óta dolgozik az FCSM Zrt.-nél. Több mint 40 éve a szakszervezet lelkes tagja.   Jelenleg a Soroksári úti telepen, a Logisztikai Osztályon dolgozik, mint garázsmester.

 

2004- óta a Logisztikai csoport szakszervezeti bizalmija és Üzemi Tanács tagja.

 

2007-ben beválasztották a vállalat Felügyelő Bizottságába, ahol a  munkavállalói oldalt képviseli.

 

2009-től szakszervezeti főbizalmi-helyettes, majd 2011-től a Logisztikai Osztály főbizalmija.

 

Célja a munkatársak, szakszervezeti tagok érdekeinek képviselete, korrekt kapcsolat kialakítása a Szakszervezet, az Üzemi Tanács, valamint Társaság vezetése között.

 

Nyitott a munkavállalókat érintő kérdésekben, problémákban,  megpróbálja azokat a legjobb tudása szerint orvosolni, illetve továbbítani a Munkáltató felé. Kollégái bizalmát élvezi, mint ahogy  a cégvezetés elismerését is.

 

MIVÍZ Kft. Munkahelyi Szakszervezete javaslatára:

Jáborcsik András György

szakszervezeti titkár, csatorna hálózati előadó

András 13 éve dolgozik társaságuknál a szennyvíztisztító telep csatorna hálózati csoportjánál, mint csatorna hálózati előadó.

 

A 2015. évi szakszervezeti választásokkor került az elnökségbe, majd 2018. évben az elnökség titkárrá választotta.

 

A kollégák elismerik, szervező munkája példaértékű, folyamatosan tájékoztatja munkatársait az aktuális történésekről. Munkájában mindig maximalista.

Komoly szerepe van a taglétszám folyamatos bővítésében, a bértárgyalásokon történő alkudozásokból mindig kiveszi a részét.

 

 

 

 

 

Hajdú-Bihari Vízügyi Dolgozók Független Szakszervezete javaslatára:

Jágerné Lázár Andrea

szakszervezeti bizalmi, vegyésztechnikus

 

Andrea 38 éve tagja a szakszervezetnek, 5 éve a Bizalmi testületnek. Empátiájával és szociális érzékenységével könnyen tud a dolgozókkal kapcsolatot teremteni. Tekintélye van az emberek előtt. A szakszervezeti és céges rendezvényeken aktívan részt vesz. Emberséget és szakmát is lehet, sőt kell tőle tanulni. Tudására és szorgalmára minden körülmények között számíthatunk. A szakszervezeti feladatok elvégzésében is élen jár, Mindig a realitások felől közelíti meg a problémákat, melyek megoldásában abszolút partner.

 

 

VKDSZ DRV Zrt. Munkahelyi Szakszervezete javaslatára:

Kósa Gábor Ferenc

szakszervezeti főbizalmi, szállítási koordinátor

Kósa Gábor Ferenc harminc éve lépett be a szakszervezetbe, azóta tagia a helyi szervezetnek.

 

Előbb, mint bizalmiként, később főbizalmi helyettesként tevékenykedett. 2012-tól a Balatonfüredi Üzemi Szakszervezeti Testület főbizalmija, egyben a Munkahelyi Szakszervezet Választmányának tagja.

 

Munkahelyi beosztása szállítási koordinátor, így munkaköre révén állandó, napi kapcsolatban van munkatársaival, azok álláspontját, helyzetét élet közelben tapasztalhatja. Közvetlensége, embersége, kiállása példaértékű tagiaink, munkavállalóink körében. Aktív tagja szakszervezetünk vezető testületének, az általa képviselt terület érdekeinek harcos képviselője. Javaslataival jelentősen hozzájárul a munkavállalói érdekképviselet helyi és társasági szintű érvényesülésében..

 

Pannon-Víz Zrt. Munkahelyi Szakszervezete javaslatára:

Monostoriné Szalai Erzsébet

szakszervezeti főbizalmi, számítástechnikai ügyintéző

Monostoriné Szalai Erzsébet, rég óta aktív tagja a Pannon- Víz Zrt. munkahelyi szakszervezetének. Munkája mellett mindig is sok figyelmet fordított munkatársai, kollégái, kisebb nagyobb problémáira, illetve azok rendezésére. Szociális érzékenysége segítette a konfliktusok kezelésében. A szakszervezeti tagság értékelte erőfeszítéseit, így előbb bizalminak, majd főbizalminak is megválasztották. Jelenleg a szakszervezet elnökségének tagia, aki aktívan részt vesz a szakszervezet működtetésében. Meglátásaival, észrevételeivel, nagy segítségére van az elnökségnek. Támaszkodunk számítógépes ismereteire, minden táblázatot, nyilvántartást Ó készít. Szabadidejét is feláldozza a feladatok elvégzésére. Precíz, megfontolt kolléga, akinek munkája nélkülözhetetlen a szakszervezet elnökségében.

 

VKDSZ Elnökség javaslatára:

Süle Gábor

szakszervezeti és ÜT elnök, műszaki operátor

 

1982.12.11-én kezdett az Észak-zalai Víz-Csatorna és Fürdő vállalatnál iszap-víztelenítő gépkezelő munkakörben. 1984 januártól csoportvezető, majd műszakvezető a zalaegerszegi szennyvíztisztító telepen. Jelenleg műszaki operátorként dolgozik.

 

Munkája mellett az  Üzemi Tanács elnöki tisztét a kezdetektől betölti (1992-től, az akkor megjelent „új” Munka Törvénykönyve szerint). Azóta folyamatosan vesz részt az igazgatósági üléseken, az előterjesztések véleményezésébe mindig volt lehetősége, hogy képviselje a Zalavíz Zrt. munkavállalóinak érdekeit.

 

A Társaság szakszervezetének kezdetektől tagja, 2020 januáról pedig megújítva a helyi szervezetet, az elnöki tisztséget tölti be.  Bár most nagy kihívást élünk át a világjárvány miatt, ami a szakszervezeti működést is érinti, de az érdekképviseletet ugyanazon három „T” alapelvet követve vezeti: Tisztelet, Tisztesség, Tolerancia. Érdekvédelmi munkájában eredményes, kiérdemli a VKDSZ kitűntetését.

 

ÉRV Zrt. Munkahelyi Szakszervezete javaslatára:

Tolnai Gábor

szakszervezeti titkár, diszpécser

 

Tolnai Gábor   az ÉRV. Zrt-nél  diszpécserként dolgozik.   2004-ben került a Salgótarjáni és Környéke Vízmű Kft. alkalmazásában diszpécseri munkakörben. A munkában állása még abban az évben belépett a munkahelyi szervezetbe. Az ÉRV-vel való fuzionálás után a Zrt. helyi képviselőjének lett megválasztva. A beolvadás után az ÉRV és a Salgótarjáni szakszervezetek egymás mellett működtek tovább. A helyi szervezet kevés létszámmal, de fenntartotta magát. A Salgótarjáni szakszervezet titkárjának nyugdíjba vonulása után felkérték majd megválasztották annak képviseletére és hagyományainak megőrzésére.

 

A szervezet bár nem  reprezentatív, mégis az ÉRV Zrt. VKDSZ Munkahelyi Szakszervezetével   karöltve próbálnak a dolgozóik, tagjaik érdekében eljárni. A taglétszámuk ez idő alatt megduplázódott, ami tükrözi az apró, de sokszor lényeges segítséget., amit tagjaiknak nyújtanak. A további céljaik között szerepel a társszervezettel való egyre hatékonyabb együttműködés, és a dolgozóik további segítése, tájékoztatása és segélyezése.    Gábor ezekben a tevékenységekben aktív, sikeres és munkabíró. Eredményei önmagukért beszélnek.

 

Az elmúlt évtized/ek/ben végzett  érdekképviseleti munkájuk alapján elismerés:

 

Sasné Viszpergel Mária

Teljes pályafutása összeforrt a szakszervezettel. A Fővárosi Vízművek Munkahelyi Szakszervezetében és a VKDSZ-nél is évtizedeken át Különböző feladatokkal és különböző beosztásokban segítette a kollégái, tagtársai és a VKDSZ munkáját. Hosszú ideig volt a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagja, legutóbb a VKDSZ Központi Irodáján dolgozott – már mint nyugdíjas – ügyviteli munkatársként. A Fővárosi Vízművek Nyugdíjas Tagozatának ma is aktív szervezője, funkcionáriusa. Időnként mostanság is megkeressük telefonjainkkal mondván: Marika biztosan tudja…

 

Érdekvédelmi tevekénysége során mutatott kiváló teljesítményéért  két ízben is megkapta a VKDSZ „Szakszervezeti munkáért” kitüntetését, 1998-ban és 2009-ben is. Ma az ügyviteli feladatok átszervezése miatt egy feladata megszűnése alkalmából szeretnénk megköszönni munkáját, segítségét, kiváló emberi és szakmai hozzáállását.

 

Győrfi Mária

1982-től volt a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő munkavállalója, jelenleg nyugdíjazása folyamatban van, felmentési idejét tölti. Az ügyviteli csoport műszaki csoportjánál kezdte, mint műszaki adminisztrátor, majd átkerült a központi titkárságra, mint titkárnő. 1984-ben lépett a szakszervezetbe, ahol az ügyviteli csoport szakszervezeti bizalmija lett. 20006-tól 2012-ig a Felügyelő Bizottság munkavállalói képviselője.  2006-tól az Üzemi Tanács elnökének választották, 2010-től pedig a szakszervezet titkára is lett, mely feladatokat nyugdíjba vonulásáig végzett.

Munkatársai bizalommal fordultak hozzá. A Társaság lakásépítési-, vásárlási kamatmentes hitel felvételének ügyeit is intézte. Minden évben megszervezte a már hagyománynak  számító és közel 500 főt megmozgató un. „Örömnap”-on való részvételt melynek szervezésében és végrehajtásában is vezető szerepet vállalt.

 

Vercz Istvánné Vali, 1984. óta szakszervezeti tag. 2008—tól lett a DZVÍZ Független Munkahelyi Szakszervezet elnöke. Döntéseiben és a Társaság vezetésével folytatott tárgyalásaiban mindig a dolgozók érdekeit tartja szem előtt úgy,  hogy a törvények betartása mellett és a lehetőségek keretein belül következetesen megkísérelte elérni a maximálisan elérhetőt. Kollégái és a szakszervezeti tagtársai mindenben számíthattak rá, akár vidámságban, akár szomorúságban, akár jó helyzetekben, akár kevésbé sikeres időszakokban. Szakmailag és érdekvédelmi vezetőként is egy jeles, sikeres embert ismerhettek meg benne. A élet aztán más irányba vezette, miáltal szakszervezeti munkáját nem tudta folytani. Tetteivel, emberségével, jó közösségi létével azonban tartósan beleírta magát a VKDSZ történetébe.

 

Bősze Tamás,  aki humorával, baráti gesztusaival, kedvességével kivívta mindannyiunk szimpátiáját, hamarabb lett szakszervezeti tag, minthogy elkezdett volna dolgozni. Ő már ipari tanulóként is két éven át a szakszervezet tagja volt. Érezte, hogy ott a helye. 1978-tól szakszervezeti tag, míg munkavállalóként csak 1980-tól dolgozott a Rába Magyar Vagon és Gépgyárnál. 1990-.től 2020-ig, 30 éven át dolgozott a Büki Gyógyfürdőknél. 2002-től volt szakszervezeti vezető, titkár. A jelenlegi ciklusban a VKDSZ Elnökségének tagjává is vált. Elismert vezető és kolléga volt. Mindig számítani lehetett rá. Kitartásával, lelki erejével példát mutatott. Több egészségügyi gondja mellett is dolgozott, de végül mára el kellett hagynia a szakmát. Köszönjük sok évtizedes munkáját, erőfeszítéseit.

 

Ádám Róbert János

ügyvezető

06-30/6401463