Author Archive

Ifjúsági Bizottsági Ülés

By |

2016. április 22.-én az FCSM Zrt Munkahelyi Szakszervezetének vendégeként, a VKDSZ Ifjúsági Bizottsága, a szennyvízágazat iránt érdeklődő szakszervezeti munkavállalókkal – 10 cégtől, 35 fő – kibővülve tartotta idei első, szakmai programmal egybekötött Ifjúsági Bizottsági ülését a Dél – Pesti Szennyvíztisztító telepen.

Gyetvai Éva az FCSM Zrt Munkahelyi Szakszervezetének elnöke és Jáger János az Ifjúsági Bizottság elnöke köszöntötte résztvevőket, majd a Tagszervezetek Képviselői bemutatkoztak, és röviden elmondták a munkahelyükön tapasztalt problémákat, melynek fővonalai:

 

  • Munkavállalók helyzete a vízügyi ágazat különböző régióiban;
  • Munkavállalók alacsony bérei;
  • Állami cégeknél jelenleg is zajló integráció és reorganizáció;
  • A VKDSZ által kezdeményezett aláírásgyűjtési demonstráció.

 

A konzultációt követően, a szennyvíztisztító telep működésébe nyertünk betekintést tájékoztatást kapva az ott használt technológiákról és a tisztítási folyamatok egyes fázisairól.

 

Érdekes, hatékony új ismeretekben gazdag napot tudhatunk magunk mögött. Ez a program is igazolta, hogy van létjogosultsága az ilyen jellegű találkozóknak, ahol a szakmai kérdéseken túlmenően az ágazat, azon belül is az ifjúságot érdeklő kérdéskörökkel is foglalkozhatunk.

 

 

 Jáger János
VKDSZ Ifjúsági Bizottság Elnök
2016.április

 

 

 

Read more »

TÁMOP tagtoborzó program Tatán

By |

V. VKDSZ Ifjúsági Találkozó

 

A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége /VKDSZ/ Ifjúsági Bizottsága az „Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű- és fürdőszolgáltatás területén” című TÁMOP pályázat Tagtoborzó programjának keretén, május 22-23-án ifjúsági találkozót szervezett Tatán.

A megjelenteket Fürjes-Gábor József a VKDSZ elnöke és Deák Tamás a VKDSZ Ifjúsági Bizottsága elnökeköszöntötte.

A programon résztvevő fiatalok Halasy Károly VKDSZ főtitkár előadásban megismerkedtek a VKDSZ, mint ágazati szakszervezeti szövetség célkitűzéseivel, feladataival, működésével, valamint a víziközmű-szolgáltatás területén dolgozó munkavállalók szakszervezeti szervezettségének jelentőségével.

A rendezvény kiemelt témája volt a munkahelyi szintű tagszervezés, a szakszervezeti tagok számának növelése, a már meglévő tagok megtartása. Németh Márta szociológus előadásban kitért a tagszervezés módszertanára, a személyes agitáció és a megfelelő kommunikáció jelentőségére.

Kihangsúlyozta, hogy tagszervezés szempontjából is nagyon fontos a szakszervezeti tisztségviselők felkészültsége, a munkajogi és munkaügyi szabályok ismerete, hiszen a munkahelyi szakszervezet legfontosabb feladata a munkavállalók érdekképviselete, a dolgozók munkaviszonnyal kapcsolatos kérdéseinek megfelelő szintű kezelése

A tagszervezéssel kapcsolatos ismeretek bővítése mellett természetesen lehetőség volt jelenlévők számára a különböző szakszervezeteknél kialakult jó gyakorlatok bemutatására, megbeszélésére, a tapasztalatok átadására.
A VKDSZ Ifjúsági Bizottsága 2011 óta minden évben megrendezi az ifjúsági találkozót, melynek kedvező fogadtatása van a fiatalok körében.
Ezúttal a TÁMOP pályázat keretében lebonyolított tagtoborzó programon is nagy volt az érdeklődés, ugyanis az ország különböző részeiről – 16 víziközmű-társaságtól – 140 fő vett részt az eseményen.
Az Ifjúsági Találkozón a szakmai programok mellett lehetőség nyílt szórakozásra is. Sajnos az esős időjárás kicsit „közbe szólt” a sport programok lebonyolításába, de elmondható, hogy ez sem rontotta el a fiatalok hangulatát, akik úgy váltak el egymástól, hogy jövőre ismét találkoznak.
A visszajelzések alapján nagy sikere volt a rendezvénynek, a résztvevők nagyon jól érezték magukat Tatán a „vizek városában”.

Read more »

VKDSZ Szennyvíz Ágazati Bizottságának kihelyezett ülése

By |

A VKDSZ  Szennyvíz Ágazati Bizottsága 2015. október 16.-án szakmai programot tart a Délpesti Szennyvíztisztító Telepen.

Elnök: Varjas László (FCSM Zrt.)

Read more »

Területi régiós program a partnerség tükrében TÁMOP záró rendezvény Győrben

By |

Szakszervezeti Szövetségünk az „Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű-és fürdőszolgáltatás területén” című TÁMOP pályázat keretében június 25-26.-án 80 fős „Területi régiós programot” rendezett Győrben, mely egyben a másféléves programsorozat zárása is volt.
A rendezvényen a VKDSZ tagszervezetinek érdekképviseleti vezetői mellett részt vett Tőke László a Pannonvíz Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki „házigazdaként” üdvözölte a résztvevőket, Téglás József az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége /EVDSZ/ alelnöke és Nyőgér András a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete /HVDSZ 2000/ képviselője is.

Tőke László Pannonvíz Zrt. elnök-vezérigazgató

A megjelenteket Fürjes-Gábor József a VKDSZ elnöke, a TÁMOP pályázat szakmai vezetője köszöntötte, aki értékelésében kiemelte, hogy a TÁMOP, mint pályázati rendszer ismeretlen volt a VKDSZ számára, és mint ilyen sokak számára bizonytalannak tűnő kezdeményezést jelentett. A lehetőség végül is adta magát, a pályázaton elnyerhető 50 millió Ft-os támogatás a Szövetség részéről nem volt figyelmen kívül hagyható. A pályázat komoly előkészítő munka eredményeként elkészült, a LIGA csatlakozással az apparátusi támogatás, a szakértelem biztosított volt.
A HVDSZ, és EVDSZ, mint ágazati szakszervezetekkel kialakított közös elhatározás, és egyeztetéseknek köszönhetően az együttműködés megjelenik a napi munkavégzésben, és a stratégiai célokban is. Erre bizonyítékok az együttműködési megállapodásokban rögzített szakszervezet politikai célok, és közös feladatok megvalósítására tett elkötelezettségek.
A TÁMOP program legnagyobb előnye, hogy az elmúlt 1,5 évben teljesen megváltozott, és munkavállalók számára előnytelen gazdasági és jogi környezetben értelmes, hasznosítható feladatokat megfelelő közéleti szereplési lehetőséget biztosított számunkra.

Fürjes-Gábor József VKDSZ elnök, a pályázat szakmai vezetője

Ezáltal a mi közösségünkben is kialakulhatott egy érzelmi alapú együttgondolkodás. Megértettük, elfogadtuk egymás véleményét.
A pályázat adta lehetőséget, a Munka törvénykönyve és „víziközmű” törvény értelmezésére, és a megoldások keresésére, amelyek azonnali felkészültséget igénylő feladatokat jelentettek.  A megfelelően előkészített konzultációk, közös beszélgetések, értelmezések, műhely munkák országos szinten elfogadhatóvá tették a szakszervezeti fellépéseket, szerepléseket. A pályázati programnak köszönhetően meg tudtuk tartani a munkahelyi szabályozottságot. A kollektív szerződések, és a Többmunkáltatós Kollektív Szerződés elfogadottsága egyértelműsödött. Befolyással tudtunk lenni az ágazat átrendeződésére, a jogutódlási szabályok egységes értelmezésére, betartására.

A program résztvevői…

A pályázatnak köszönhetően a Szövetségünk szempontjából fontos stratégiai, változás menedzsment feladatok előkészítése is megtörténhetett. Külső szakértők által elkészített szervezetfejlesztési elképzelések – szövetségi rendszer helyett országos szakszervezeti működés – megvalósíthatósága, az ágazati sajátosságok, hagyományok, szokások egyidejű figyelembevételével.
Az ágazati egységes, munkakör alapú besorolás, és értékelési rendszer kialakításának a szándéka, elfogadottsága egyértelműsödött a tanulmány által.
A kollektív szerződések összhangját, szabályszerűségét, munkahelyenként történő eltérő gyakorlati alkalmazását, értelmezését bemutató tanulmány igen magas, 80%-os ágazati lefedettséget, a kollektív alku intézményének jelentőségét teszi egyértelművé.
A Családbarát munkaszervezési formák ágazati alkalmazhatósága és értelmezése, magánélet és a munkahely összeegyeztethetőségének a megteremtése, mint a pályázatban megjelenő stratégiai célok hosszabb távon elkerülhetetlen feladatok, és az ebben való szakszervezeti szerepvállalás erősítheti az érdekképviseletek megítélését, elfogadottságát a munkavállalók körében.

A program résztvevői…

Elmondható, hogy a pályázatban tervezett feladatokat elvégeztük, a tervezett programokat igazolhatóan teljesítettük, a pénzügyi elszámolás szabályainak eleget tettünk.
A TÁMOP pályázati programot zárjuk, ami a munkavégzésünkben egy újabb kezdetet jelent, ott kell folytatni ahol abbahagytuk. Keresnünk kell az újabb pályázati lehetőséget, el kell érni a továbbiakban, hogy befolyással tudjunk lenni a végleges üzemeltetői szervezetek működésére, az egységes szakmai felügyelet, és az azonos szakmai megítélés kialakítására.
A megnyitó gondolatok után Halasy Károly a VKDSZ főtitkára, a TÁMOP pályázat projekt menedzsere részletesen bemutatta az elmúlt másfél évben végrehajtott programokat, a TÁMOP rendezvénysorozat eseményeit és eredményeit.
Kiemelte, hogy a pályázat keretében 13 helyszínen, 20 rendezvényt bonyolítottak le, ahol több mint 1000 érdekképviseleti vezető vett részt.
Elmondta, hogy a TÁMOP pályázatnak köszönhetően 125 szakszervezeti vezető vett részt képességfejlesztő és kommunikációs tréningen, valamint 3 fő végzett el angol nyelvi képzést, ami újszerű volt a szakszervezeti szövetség életében.
Kiemelt jelentőségűnek tartotta, hogy az érdekképviseleti vezetők alaposan megismerték és feldolgozták az új Mt. előírásait, több esetben munkajogi és munkaügyi ismereteket szereztek a különféle szakmai konferenciákon és tájékoztató rendezvényeken.

Halasy Károly VKDSZ főtitkár, a pályázat projekt menedzsere

A hazai víziközmű-ágazat teljes átalakulása időszakában kiemelten hasznos volt, hogy a pályázat keretében szervezett szakmai konzultációkon, műhelybeszélgetéseken lehetőség nyílt arra, hogy a szakszervezeti vezetők a munkáltatókkal közösen tekintsék át a munkavállalókat érintő munkajogi kérdéseket, valamint a megvalósult integráció munkahelyi tapasztalatait.
Visszatekintve az elmúlt másfél évre megállapítható, hogy a jól sikerült tagtoborzó és szakmai programoknak köszönhetően nőtt a VKDSZ elfogadottsága, megítélése, melynek eredményeként közel 400 fő lépett be a szakszervezetbe.
Kiemelte azt is, hogy a pályázati forrásból elkészült szervezetfejlesztési tanulmány, a víziközmű-és fürdőágazatban meglévő kollektív szerződések elemzése, valamint az ágazati bérhelyzettel kapcsolatos elemzések jól hasznosíthatók majd az érdekképviseleti munkában.
Halasy Károly projekt menedzser végezetül elmondta, hogy a TÁMOP pályázat sikeres volt, az nagymértékben hozzájárult a víziközmű-és a fürdőszolgáltatás területén dolgozó érdekképviseleti vezetők ismereteinek gyarapításához a VKDSZ, mint ágazat szakszervezeti szövetség erősítéséhez.
A TÁMOP pályázat eredményeinek bemutatását követően a résztvevők az elkészített szakmai tanulmányokat ismerhették meg a szerzőktől. Először dr. Nemeskéri Gyula az ErgoFit Kft. ügyvezetője mutatta be előadásában „Az ágazati alkalmazott bérrendszerek és bérhelyzet áttekintése” c tanulmány elemzéseit, majd ezt követően dr. Németh Tibor a „Szervezetfejlesztési” tanulmány tartalmi elemeiről beszélt.

Az Együttműködési Megállapodás aláírása

A TÁMOP program első napi zárasaként Téglás József az EVDSZ alelnöke és Fürjes József a VKDSZ elnöke aláírták a két szakszervezeti szövetség között létrejött együttműködési megállapodást.

Szakmai programon a győri víztoronyban…

A rendezvény második napján a Pannonvíz Zrt. munkahelyi szakszervezetének szervezésben szakmai programon vettek részt a szakszervezeti vezetők, ahol a TÁMOP pályázat munkahelyi szintű elemzése és értékelése mellett megtekintették az egyik jelentős városi víztornyot, mely Győr biztonságos vízellátásában döntő szerepet tölt be.


 

Read more »

Sajtóközlemény

By |


 

Read more »

Fürdőágazati szakmai program Pöstyénben

By |

Szakszervezeti Szövetségünk 5 fős delegációja az „Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű- és fürdőszolgáltatás területén” című TÁMOP pályázat keretében, a Szlovák Egészségügyi Szakszervezeti Szövetséggel egyeztetve 2015. június 29-30.-án fürdőágazati szakmai programon vett részt Pöstyénben.

A szakmai konzultáción megismerkedtünk a pöstyéni gyógyfürdő munkahelyi szakszervezetének tevékenységével, érdekképviseleti munkájával, valamint áttekintettük a helyben kötött kollektív szerződés tartalmi elemeit. A megbeszélésen téma volt a munkáltatóval kialakult kapcsolatrendszer, valamint a bér és foglalkoztatási megállapodással kapcsolatos egyeztetések gyakorlata.

Szlovák házigazdáink a fürdőágazati szakmai program keretében megmutatták a pöstyéni gyógyfürdő és szállodalánc egészségügyi szolgáltatásait.


 

Read more »

2015. június 17.-i munkabiztonsági rendezvény

By |

TISZTELT MUNKAVÉDELMI KOLLÉGÁNK!

 

A VKDSZ Munkabiztonsági Bizottságának szervezésében 2015. június 17-én megrendezett munkabiztonsági rendezvényen elhangzott előadást le lehet tölteni.

 

Letöltés:”A beszállással járó munkák biztonságtechnikai követelményei az ivóvíz, és szennyvíz elvezetés területén”

 

Read more »

Meghívó, területi régiós program

By |


 

Read more »

TÁMOP Szakmai Konzultáció Pécsett

By |

A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége az „Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű-és fürdőszolgáltatás területén” című TÁMOP pályázat keretében április 22.-én szakmai konzultációt rendezett Pécsett, a Tettye Forrásház Zrt. tanácstermében a víziközmű-szolgáltatás aktuális kérdéseiről és a baranyai régióban megvalósult integráció tapasztalatairól, a munkavállalókat érintő munkaügyi és munkajogi kérdésekről, és az érdekképviseletek szerepéről.

A megjelenteket Fürjes-Gábor a VKDSZ elnöke, a TÁMOP pályázat szakmai vezetője köszöntötte.

Halasy Károly a TÁMOP pályázat projekt menedzsere, a rendezvény moderátora kihangsúlyozta, hogy a TÁMOP pályázatnak köszönhetően az elmúlt egy évben több mint 500 érdekképviseleti vezető számára szerveztek szakmai programokat, képzéseket és konferenciákat Siófokon, Miskolctapolcán, Kecskeméten, Sopronban, Kazincbarcikán, Hajdúszoboszlón, Debrecenben és legutóbb Székesfehérváron.

 

A szakmai konzultáción, melyen a VKDSZ Elnöksége, a Tettye Forrásház Zrt., a Baranya-Víz Zrt. és a DRV Zrt. érdekképviseleti vezetői vettek részt, elsőként Sándor Zsolt a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója kapott szót, aki előadásában részletesen bemutatta a pécsi vízmű-társaság szolgáltató tevékenységét, eredményeit és célkitűzéseit.


Előadásában kiemelte a fejlesztés jelentőségét, mely záloga lehet a hosszú távon is biztonságos víziközmű-szolgáltatásnak. Elmondta, hogy a Tettye Forrásház Zrt. és a Baranya-Víz Zrt. mindenki számára megnyugtató eredményes és gazdaságos együttműködés kialakításán dolgozik a régióban, melynek az előkészítése most van folyamatban.

Az előadást követően Henzel Péter a munkahelyi szakszervezeti titkára és az üzemi tanács elnöke kifejtette véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban. Megerősítette, hogy konstruktív, jó együttműködés alakult ki a vezetéssel, rendszeresen találkoznak, ahol megbeszélik a munkavállalókat érintő kérdéseket.

A szakmai konzultáción Csollák István a Baranya-Víz Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta a jelenlévőket a baranyai régióban megvalósult integrációról és az azt megelőző folyamatokról.  Kiemelte, hogy több lépcsőben valósult meg az integráció, mely érintette a Mohács-víz Kft., a Komlóvíz Kft., a Sziget-víz Kft. a siklósi Tenkesvíz Kft. és a Harkányi Vízmű munkavállalóit is.

Elmondta, hogy az integráció során minden esetben alkalmazták a jogutódlással összefüggő szabályokat és nagy figyelmet fordítottak az átvett dolgozók továbbfoglalkoztatására, a munkahelyek megőrzésére. A munkavállalók átvétele során, a dolgozókat érintő kérdésekben egyeztettek a munkahelyi szakszervezettel.
Az előadást követően szót kapott Fonyódi Péterné a munkahelyi szakszervezet elnöke is, aki elmondta, hogy valóban hosszú, összetett folyamat volt az átalakulás, több, korábban önálló vízmű-társaság integrációja eredményezte a Baranyavíz Zrt. kialakulását.

Kiemelte, hogy az átalakulás a szakszervezet számára is új helyzetet teremtett, ugyanis korábban csak a Komlóvíz Kft.-nél volt működő szakszervezet, kollektív szerződés, a többi helyen nem. Bíztatónak nevezte azonban, hogy az elmúlt időszakban sikerült megduplázni a taglétszámukat az új belépőkkel. A munkáltatóval több esetben is konzultáltak az integráció során. Reményét fejezte ki, hogy ez a közeljövőben várható szervezeti változások időszakában is így lesz.
A rendezvény zárásaként Fürjes-Gábor József elmondta, hogy eredményesnek és jónak tartotta a programot, mert a munkáltatók és az érdekképviseleti vezetők közösen tekintették át a víziközmű-szolgáltatás aktuális kéréseit, a baranyai régióban megvalósult integráció tapasztalatait. Sok hasznos információ hangzott el, mely elősegíti a további jó együttműködést.
Végezetül kihangsúlyozta, hogy jelentős szakszervezeti eredménynek tekinthető, hogy a víziközmű-ágazat teljes átalakítása, integrációja mellett sikerült megőrizni a munkahelyeket, biztosítani – a jogutódlás elveinek alkalmazása mellett – a dolgozók tovább foglalkoztatását országosan és a baranyai régióban is. A közeljövő kiemelt feladatának tartja az egységes elveken alapuló munkaügyi kapcsolatok rendszerének kialakítását, az ágazat egészét érintő többmunkáltatós kollektív szerződés elfogadtatását és kiterjesztését.

Read more »

Családbarát szeminárium Hajdúszoboszlón

By |

A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége /VKDSZ/ az „Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű-és fürdőszolgáltatás területén” című TÁMOP pályázatának keretében április 9-10.-én Hajdúszoboszlón megrendezett konferencia témája a családbarát vállalati működés volt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikai főosztályának képviseletében Kormosné Debreceni Zsuzsa, a VKDSZ részéről pedig Fürjes József elnök nyitották meg a rendezvényt.
Mit jelent családbarátnak lenn? Miért fontos ez a vállalati eredményesség szempontjából? Mik az ágazati gyakorlatok? Hogyan fejlődhetünk tovább? – ezekre a fő kérdésekre kerestük a választ a másfél nap során.
Fürjes-Gábor József nyitó beszédében kiemelte, hogy a vízügyi ágazatban is megvannak azok a kulturális értékek személyi feltételek, hagyományok, amire rá lehet építeni egy családbarát szervezetfejlesztési programot. A szakértői támogatásnak és tanulmánynak köszönhetően mindezek részleteiben is kimutathatók, egyértelművé tehetők valamennyiünk számára.
Előnyös, hogy az Emberi Erőforrás Minisztérium szakmai pályázata és irányelvei egységes kereteket biztosítanak a programhoz és ezáltal a rendszer maga ellenőrzött, így fenntartható. Egyértelmű cél, hogy a munkaügyi auditokon keresztül az ágazat valamennyi munkahelyén érvényesüljenek azok a munkaszervezési feladatok, amelyek tekintettel lehetnek adott munkavállaló élethelyzetére, amivel adott esetben növelhető a munkavállalói elégedettség.
A téma kiindulási alapjaként a ProLabora Kft. szakértői által elvégzett felmérés szolgált, melynek keretében az ágazat 5 szervezeténél végeztek átfogó felmérést és alakítottak ki fejlesztési irányokat a Munka és Család Audit módszerével. Az audit már nem új eszköz a vízműveknél, az ÉDV Zrt. és az ÉRV Zrt. is ennek segítségével nyerte el korábbi években a Családbarát Munkahely címet. Ezúttal a Bácsvíz Zrt, a Nyírségvíz Zrt., a Soproni Vízmű Zrt., az ÉDV Zrt. és a fürdősök képviseletében a BGYH Zrt. vett részt a fejlesztési programban.
A szakértők elismerően számoltak be az eredményekről. Elmondhatjuk, hogy az ágazat kiemelkedő módon előtérbe helyezi működése során az emberi tényezőket, gondoskodással fordul munkavállalói felé. Van ahol ezt célzottan teszik, hangsúlyt helyezve a családbarát szempontokra, van ahol csak ösztönösen működik, de a vizsgált szervezetek mindegyikében –és a hallottak alapján feltételezhetően jellemzően a többi tagszervezetnél is- jelen van ez a szemlélet.

Ternovszky Csilla eredményeket bemutató előadásában számos konkrét jó gyakorlatot mutatott be, hogy ötletet meríthessünk, tanuljunk a többiek megoldásaiból. Az ÉDV Zrt. és a Nyírségvíz Zrt. családbarát politikáját részleteiben is megismerhettük, Kreitner Krisztina PR vezető illetve Szabó Istvánné vezérigazgató előadásán keresztül. A többi szervezetnek is lehetősége nyílt kiemelt területeik bemutatására a második napon megrendezésre került 4 szekcióbeszélgetés során. A találkozók egyértelmű célja az egymástól való tanulás, az ötletek megosztása, a lehetőségek közös átbeszélése volt, négy kiemelt terület mentén.
Többek között megtudhattuk, hogyan működik a Soproni Vízműnél a rugalmas munkaidő, milyen béren kívüli juttatásokat kapnak a Nyírségvíz dolgozói, hogyan kezeli a képzés, az utánpótlás biztosításának kérdéskörét a Bácsvíz Zrt., milyen családtámogatási megoldások vannak a BGYH Zrt.-nél. Még arra is volt lehetőség, hogy megvitassuk, mi a legideálisabb menü a családi napon…
Az auditban részt vevő szervezetek elismerésül átvehették a Munka és Család Audit Alaptanúsítványt. Bizton állíthatjuk, hogy senki nem távozott úgy, hogy ne kapott volna számos, a saját szervezetében is működőképes megoldást, amit akár rögtön ki is próbálhat, be is vezethet.
Aki pedig szeretne tovább lépni, személyre szabott fejlesztési tervet kapni, vegye igénybe a Munka és Család Audit szakértői támogatást. Legyünk minél többen családbarátok, legyen öröm az ágazatban munkavállalónak lenni!

 

A szeminárium előadói és szervezői

Read more »