Archive For 2018-08-06

30-31. hét, 2018. július-augusztus, VKDSZ

By |

Fürdőágazat: A Magyar Turisztikai Ügynökség meghosszabbította a Kiemelt Partner rendszerrel kapcsolatban kiírt pályázat beadási határidejét. A pályázat célja, hogy biztosítsa a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 vonatkozó célkitűzéseinek sikeres
megvalósítását és elősegítse a vendégéjszaka szám, az átlagos tartózkodási idő és az ezekre fordított költés növekedését. Reméljük a Stratégia következtében megvalósuló fejlődés stabilizálja a munkahelyeket és okozója lesz a bérek emelkedésének is!

 

A Múzeumokhoz hasonlóan a Magyar Fürdőszövetség az idén kilencedik alkalommal szervezte meg a Strandok éjszakája rendezvényt. Július 27-én éjszaka az ország mintegy 40 fürdője várta meghosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépőkkel és szórakoztató programokkal a strandolni vágyókat.
A Magyar Fürdőszövetség elnöke, Boros László Attila reméli, hogy a programok elnyerték a fürdőzők tetszését, és egy kellemes éjszakai fürdőzés élményét vihették haza.

 

Nyugdíjas Szövetkezet: Felkerült a VKDSZ Honlapjára a Szolgáltatásaink címszó alá a Nyugdíjasa Szövetkezet mappa. Ez a foglalkoztatási forma a nyugdíjasok (pl. kedvezményes adózás) és a munkaadók számára is előnyös (pl. a munkabér költségként jelenik meg, nem terheli a bérkeretet). A szükséges és legfontosabb információk mellett belépési nyilatkozatot is tartalmazza a mappa.

 

Cafeteria: A LIGA Szakszervezetek elnökéhez, dr. Mészáros Melindához fordultunk, hogy cafeteria ügyben egyeztessük a további lépéseinket, illetve hogy kezdeményezzük a konföderációk együttműködését ebben a témában. Nem hagyhatjuk, hogy a legkisebb keresetűeket legjobban sújtó adóváltozás a jelenleg elfogadott és jövőre bevezetendő formájában maradjon meg! A VKDSZ kész az együttműködésre és az önálló lépések megtételére is.
A LIGA elnök asszonya a VKF (Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma) keretében kívánja a tárgyalásokat tovább folytatni a témában. A további lépéseket és feladatokat a szeptemberi elnökségi ülésen vitatják meg.

 

KOMP projekt: A KOMP programmal kapcsolatosan előkészítettünk egy anyagot, mellyel Fónagy János államtitkár úrhoz és az illetékes Miniszterhez fordulunk a témában. (Bővebben lásd Heti hírfolyam 2. szám.) Véleményük volt, hogy a program rendkívül magas költségű, így indokolatlanul ró nagy terhet a társaságokra. A legfrissebb információink szerint a program továbbfejlesztése egyenlőre lekerült a napirendről.

 

Ágazati értékelő anyag: Az ágazat helyzetéről a MAVÍZ az idei évben is készíttetett egy a tanulmányt a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-vel az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően. Ezzel kapcsolatban Kurdi Viktor elnökkel egyeztettünk, mely szerint célszerű lenne, ha a VKDSZ készítene egy kiegészítést, mely tartalmazná a legfontosabb foglalkoztatási-, bér- és szociális kérdéseket és az érdekvédelmi szempontú megoldási javaslatokat. A kiegészítés magába foglalja ezek mellett az életpálya-, a szakképzési-, a humánstratégiai valamint a munkakörülmények és az egységes munkakör alapú besorolási, valamint motivációs területeket is. A mai napon vezetői szintű egyeztetést tartunk Fábián Györggyel, a VKDSZ munkaügyi szakértőjével a korábban elkészített témába vágó anyagok aktualizálása céljából.

 

Egyebek: A VKDSZ Székház szolgáltató jellegét erősítve e héttől a Fővárosi Vízművek Zrt. Munkahelyi Szakszervezete Nyugdíjas Bizottsága gyűléseinek a Borostyán úti központ ad helyet. Az első találkozó alkalmából a vendégeket Fürjes-Gábor József VKDSZ elnök is köszöntötte.

 

Kérjük a szakszervezeti vezető kollegákat, hogy a VKDSZ Oktatási és Szociális Alapítványa által kiírt oktatási pályázatra fokozottan figyeljenek, hogy minél több tehetséges gyermek tanulmányait tudjuk segíten! Közeleg a szeptemberi beadási határidő, melyre hívják fel a munkavállalók figyelmét!

 

Kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!

 

 

Ádám Róbert János
ügyvezető
06-30/6401463
adamrobert@vkdszsz.hu

Read more »