Archive For 2018-08-21
Fürdőágazat: Dr. Hefelle-Kiss Ferenc mb. fürdőágazati alelnök tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) egészségturizmusért felelős igazgatójával Juhász Szabolccsal valamint a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnökével Boros László Attilával. A megbeszélések fő témái voltak a fürdős munkavállalók részvétele az MTÜ új Magyarország logó viselésében, a fürdős életpálya modell kialakítása és a fürdőváros rang program megalkotása.
A fürdősök a turizmus egyik vonzó és sikeres infrastruktúráját üzemeltetik ezáltal a turizmus növelésében jelentős szerepük van, így jogosultak lehetnek hazájuk reklámozására a ruhájukon viselt logóval. A fürdős életpálya modell megalkotása és bevezetése célja a fürdősök elismertségének növelése, a fluktuáció csökkentése és nemzetközi versenyelőny megszerzése.
A tárgyalások kezdeményezését kedvezően fogadták a tárgyaló partnerek. Boros László Attila kifejezte készségét arra, hogy a Magyar Fürdőszövetség választmánya elé terjeszti a felvetett témaköröket és utána folytatódik az egyeztetés.
ÁPB: Elkészült a Víziközmű Ágazati Párbeszéd Bizottság 2017. évi tevékenységének áttekintő anyag valamint a 2018-as munkaterv. Sajnos az anyagi támogatás csökkenésével az ÁPB tevékenysége is csökkent.
Folytatni kívánjuk az Ágazati- illetve Többmunkáltatós Kollektív Szerződés regisztrációjával kapcsolatos tárgyalásokat, valamint 2018-ban az ágazat helyzetérékeléséhez kíván a munkavállalói oldal (VKDSZ) egy foglalkoztatás politikai anyagot készíteni, így a munkaadói szempontok alapján elkészült ágazati áttekintés a munkavállalói oldal szemszögéből kidolgozott helyzet elemzéssel is kiegészül. A munka jelenleg is folyamatban van.
Foglalkozás-politika: A VKDSZ készülő foglalkozáspolitikai koncepciójához (lásd HH 10-11.) várjuk a tagszervezetek, tagok javaslatait, megjegyzéseit. A kész anyagot vitára bocsátjuk a tagszervezetek között.
Egyebek: A VKDSZ Székház felújítási munkái folytatódtak. A Bizalom Nyugdíjpénztár által bérelt épületrészen befejeződött a parkettázás, festés, mázolás.
A következő lépés a csatorna elvezetés önálló kialakítása lesz a jelenlegi szomszéd épülettel közös helyett. A jelenlegi megoldás már nem biztonságos a gyökér-benövések és más műszaki problémák miatt.
Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!
Ádám Róbert János
ügyvezető
06-30/6401463
adamrobert@vkdszsz.hu