(2021. augusztus- szeptember VKDSZ) 7. lapszám

Alföldvíz: Az Alföldvíz Szakszervezet képviselői, Bende Flóra és Miskéri László valamint a VKDSZ elnöke Fürjes- Gábor József, egyeztető tárgyalást folytatott a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter hivatalában
2021. szeptember 9.-én. Kormány oldalról
Dr. Juhász Edit államtitkár asszony, Dr. Fónagy János
miniszter helyettes, parlamenti államtitkár, Dr. Schieszl Ferenc -Nemzeti vízművek- operatív igazgató vett részt. Dr. Juhász Edit államtitkár asszony részletes tájékoztatást adott az
ALFÖLDVÍZ Zrt.-t érintő várható változásokról, a tulajdonosi szerkezet
átalakulásáról. Tájékoztatója szerint az ALFÖLDVÍZ Zrt. egyben marad, a
Nemzeti Vízművek Zrt. szakmai irányításával.

Szakszervezeti oldalról más gondok mellett elmondták, hogy  a munkabérek
megalázóan alacsonyak. Adatokkal támasztották alá, hogy az
ALFÖLDVÍZ Zrt. munkavállalói kb. 12%-kal vannak elmaradva az öt többségi állami tulajdonban lévő társaságtól. Kérésük volt, hogy a bérfelzárkóztatás soron kívül megvalósuljon meg.

Sajnos, erre államtitkár asszony nem tudott megnyugtató választ adni. Addig, amíg a társaság belső átvilágítása le nem zajlik, illetve ameddig a tulajdonosok
szándéknyilatkozata nem érkezik meg (a tulajdonrészük állam részére
történő átadásáról) addig felelősséggel nem tud kedvező
választ adni. Véleménye szerint ezek az év végével, illetve a jövő
év első egy-két hónapjában megtörténnek.

Érdekvédelmi oldalról jelezték, hogy a
fluktuáció mértéke akár a szolgáltatás biztonságát veszélyezteti.
Kérdésük volt továbbá, hogy a többségi állami tulajdonba kerülés esetén
kell-e attól tartani, hogy munkavállalói létszámot csökkentik vagy  terveznek-e esetlegesen kiszervezést? A válasz mindkét kérdésre nemleges volt.
Az államtitkár asszony azonban elmondta, hogy a cég irányítási
rendszerét is vizsgálják, ezért nem tartja valószínűtlennek, hogy
bizonyos szinten történhet változtatás. Kijelentette továbbá, hogy nyitott
a további egyeztetésre.

 

 

 

KSZ tárgyalások a BGYH Zrt.-nél: Hónapok óta folynak a tárgyalások a KSZ megújításával kapcsolatosan. A módosítást a munkaadó kezdeményezte, s minden pozitív nyilatkozat ellenére, nem kedvező a munkavállalók szempontjából. A maratoni egyezetetésbe a VKDSZ elnöke is becsatlakozott, sőt a tárgyalások rendszeres résztvevője a VKDSZ munkaügyi szakértője is, aki szakmai véleményével, közvetítő szerepével segíti a közös pontok megtalálását. A két oldal álláspontjában elindult a közeledés. Vannak részeredmények, de a végső megállapodás még várat magára.

 

 

 

 

Érdekvédelmi konferencia 2021. szeptember: A szigorú covid-előírások ellenére nagy számú jelentkező részvétele mellett zajlott a VKDSZ szokásos éves érdekvédelmi konferenciája. A visszajelzések alapján sikeres érdekvédelmi konferencián, a korábbiaktól eltérően nemcsak a VKDSZ tagszervezetei képviselői vehettek részt, da az ágazatban működő, de vagy kilépett vagy más szövetséghez tartozó szakszervezetek képviselői is. A költségeket a Víziközmű ÁPB által nyert támogatásból fedezték. Dr. Csernus Imre pszichiáter a „félni vagy nem félni” témakörében készítette fel a jelenlévőket az érdekvédelmi munkára, s az ahhoz szükséges önbecsülés, magabiztosság és felelősség belső megerősítésére.

Dr. Tóth Hilda, az MVTSZ képviselője már korábbi előadásaival is lebilincselte a résztvevőket. Az egységes ágazati foglalkoztatási szabályokról és az ágazati kollektív szerződés fontosságáról tartott előadását most is nagy érdeklődés mellett tartotta.

 

Nemeskéri Gyula a VKDSZ szervezetfejlesztésének és ezzel kapcsolatos érdekérvényesítési potenciáljának növekedése témájában igyekezett meggyőzni a hallgatóságot arról, hogy erős, ütőképes központi apparátus nélkül a mai feltételrendszerben nagyon nehéz működni és sikeresnek lenni.

 

Szokásosan beszámolt az aktuális működéséről a két nagy VKDSZ támogatásával alakult szervezet vezetője is. Török László a Bizalom Önkéntes Nyugdíjpénztár eredményeiről, míg Kabai Tibor a Vízfolyam Közhasznú Nyugdíjas Szövetkezet sikereiről számolt be.

 

A talán legnagyobb izgalommal várt előadás a Nemzeti Vízművek Zrt. vezérigazgatója, Volencsik Zsolt és HR projekt vezetője, Nagy Attila tartotta tájékoztató volt, mely a Nemzeti Vízművek HR stratégiájának részleteibe engedett betekintést.

A rendezvény a szokásos szakmai, érdekvédelmi kérdéseken túl egy tényleg ágazati szintű összefogásra is lehetőséget adott. Felhívást intézett az ágazat valamennyi szakszervezetéhez és munkavállalójához, hogy támogassák a Többmunkáltatós KSZ kiterjesztését a teljes ágazatra.

 

 

 

 

TKSZ kiterjesztés: Az érdekvédelmi konferencián elhangzott felhívásra sorra érkeznek a visszajelzések a tagszervezeteinktől és a társszervezetektől (kilépett vagy más szakszervezeti tömörüléshez tartozó szervezetektől). A többmunkáltató kollektív szerződés kiterjesztésének igénye már a teljes ágazat valamennyi érdekképviseleti szervezetére vonatkozóan megjelent. Eltűntek azok az aggályok, amelyek ezzel kapcsolatosan néhány tisztségviselőben, szervezetben megvoltak. A helyi KSZ-ek a törvényből adódóan is lehetnek jobbak, mint az ÁKSZ.

A témát érintően már kezdeményeztük a Víziközmű ÁPB összehívását, hogy az egységes munkavállalói álláspontot megismertessük a munkaadói partnereinkkel, javasolva a kiterjesztéssel kapcsolatos tárgyalások megkezdését.

Folyik az ÁKSZ szövegének az érvényes jogszabályi feltételek alapján történő pontosítása. Dolgozunk az ágazati munkaköri értékelések, besorolások, bértarifa rendszer részleteinek kidolgozásán és a beépíthetőségének lehetőségén.

 

 

Szlovákiai partnereink: Az EPSU tagságon kívül (és az  ezzel kapcsolatos levelezések, kérdőívek, munkaanyagok érkezése stb.) egy élő, s szerencsésen időszakosan személyes nemzetközi kapcsolatunk van a szlovák vizesekkel és fürdősökkel.  Az elmúlt évben a nemzetközi kapcsolatainkra, mint annyi másra is rányomta a bélyegét a covid-járvány. Akkor a már hagyományos, az ÁPB által finanszírozott, találkozó elmaradt, s az idei megtartása is bizonytalan. Javaslatunk szerint a tervezett évzáró értekezlet egyik programjaként jelenhetne meg. Szándékunkat jeleztük feléjük, visszajelzésük pozitív.

 

Sikeres befektetés a VKDSZ-nél: A szűkös anyagi lehetőségek között is a VKDSZ igyekszik tartalékot képezni. Ebből akár sztrájkfinanszírozásra, akár üdülővásárlásra, akár más, hasznos befektetésre is juthat. A VKDSZ pénzügyi tartalékai bróker segítségével befektetésre kerültek, mely eredménye mintegy 20 %-os (11 milliós) hozamot eredményezett az elmúlt pár évben. A kockázatok és a tőkenagyság miatt már vagyonkezelő kiválasztása javasolt. A témában rendkívüli Elnökségi ülés összehívását kezdeményezett az elnök, s várhatóan október közepén a bróker és a potenciális vagyonkezelő részvételével döntenek a kérdésről.

 

Tisztújítás: A LIGA Szakszervezetek tisztújításával kapcsolatos, – Választmánnyal és Elnökséggel is egyeztetett – jelölésünket leadtuk, ami lényegében a status quo fenntartását erősíti. A jelölések megismerése alapján látható, hogy vannak belső viták, változtatási igények is a LIGA vezetésében. Bízunk benne, hogy a számunkra kedvezően alakulnak majd a választás eredményei.

 

Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!

 

 

Ádám Róbert János

ügyvezető

06-30/6401463