Archive For 2019-05-02
EPSU: A Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének Európai Szövetsége (EPSU) Közmű Állandó Bizottsága 49. ülését tartotta meg Brüsszelben. A vízszolgáltatási szektort érintően elhangzott, hogy a vízhez való jogot az EU Bizottság átteszi a nemzeti jogba. Az osztrák és a német kollégák a WWF-el közösen kezdeményezték, (HH 7-8/2019) hogy ne nyissák meg újra ezt a direktívát mert csak rosszabb lehet a jelenleginél, ha átdolgozzák. A Vízhez való jog (water4you) kampány volt az első sikeres polgári kezdeményezés az EU-ban, melyet 1 800 000 ember írta alá. Az aláírásokat sikeresen összegyűjtő országok között ott volt Magyarország is, mely szervezésében közvetetten a VKDSZ is részt vett.
Emellett Clivia Conrad tartott ismertetést a digitalizálás a vízszektorban témakörben,. A munkavállalók szemszögéből elemezte a digitalizáció előnyeit, hátrányait és irányát. mely során sok más mellett elhangzott, hogy nagyon sok dolgot digitalizálnak, de nem mindig azt, amit a legfontosabb lenne
Demonstráció: „Idáig jutottunk” címmel tartott demonstrációt az Alföldvíz szakszervezete Békéscsabán az mellett az épület mellet, amelyben a cég rendkívüli közgyűlését tartották. Miskéri László, a szakszervezet titkára felhívta a figyelmet arra, hogy a cégüknél és az egész ágazatban rendkívül alacsonyak a bérek. Sokan hagyják el a céget, az ágazatot, s könnyen találnak maguknak jobban fizető állást.
A béremelési kezdeményezésüket a munkavállalók közel 80 %-a aláírta, mely listákat Bende Flóra szakszervezeti elnök adta át a közgyűlésnek. A cég részéről Diós Zsolt, a cég PR-irodavezetője nyilatkozott, s tudatta azt, hogy tisztában vannak a teljes ágazatot sújtó problémával és igyekeznek ezt helyben orvosolni.
Május 1.: A szakszervezetek és szakszervezeti szövetségek felvonulást szerveznek a munka ünnepe alkalmából, melyen a LIGA szakszervezetek is részt vesznek. A felszólalók között hazai és külföldi előadók is lesznek. A demonstráció jelmondata: TISZTES MUNKÁT, TISZTES BÉRT! A rendezvényre várják a résztvevőket.
Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!
Ádám Róbert János
ügyvezető
06-30/6401463
VKDSZ alakuló elnökségi ülés: Április 3-án tartotta első ülését a VKDSZ új elnöksége. Napirenden volt a munkamegosztás, az alkalmazott munkamódszerek kialakítása az elkövetkező ciklusra. Döntöttek Fábián György munkaügyi szakértő további megbízásáról valamint személyi kérdéseket tárgyaltak meg.
EPSU: Az ETUC (Európai Szakszervezeti Szövetség) Kollektív Egyezkedési Bizottsága legközelebb április 18-án ülésezik, mely alkalomból elemzésre kerül a javasolt Kollektív Egyezkedési Európai Partnerség és a kollektív egyezkedést szorgalmazó kampány tervezete. A Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének Európai Szövetsége (EPSU) az említett kampány támogatását fontolgatja, azonban döntésünk további információk közlésétől függ. Úgy gondolják, hogy az említett két kezdeményezés esetében szükséges lehet a Közép- és Kelet-Európai közszolgálati dolgozók szakszervezeteinek hozzájárulása. Ennek értdekében a tagszervezetek között felmérik, hogy az ágazati KSZ-ek és kollektív tárgyalások sikerességét mi akadályozza? Segítheti-e az ETUC kampány a helyi egyeztetéseket?
VKDSZ üdültetés: A februári Országos Választmányi ülésen felvetődött, hogy a VKDSZ bérelhetne üdülőt, melyet a tagszervezetek hasznosíthatnának. Sikerült két balatoni üdülési lehetőséget találni, de sajnos a tagszervezetek részéről nem mutatkozott érdeklődés – az egyébként jó árfekvésű – lehetőségre. A tagszervezetek, illetve LIGA-tagszervezetek szabad üdülési kapacitásainak felajánlása folyamatos. A szabad kapacitásokkal történő koordináció vállalását már a korábbiakban is jelezte a VKDSZ Központ. Ezekről a továbbiakban is várjuk az értesítéseket.
Székház hasznosítás: Folyamatban van a Bizalom Nyugdíjpénztár és a VKDSZ központ informatikai rendszerének közös üzemeltetésével kapcsolatos előkészítés. Az átalakítás célja a költséghatékonyság és a biztonság növelése, illetve a Székház hasznosítása új lehetőségeihez az informatikai bázis megteremtése. Mint ismeretes az elmúlt év közepe óta ( 5/2018. illetve 8-9/2018. HH) folyamatban van a VKDSZ központ műszaki és funkcionális rekonstrukciója. Részben a szükséges karbantartások elvégzése, részben a használati minőség emelése, részben pedig a hasznosíthatósági lehetőségek bővítése a cél.
ÁPB: A Víziközmű Ágazat Párbeszéd Bizottság keretében a Pénzügyminisztériumhoz benyújtott 2018. évi pályázatunk elszámolását elvégezte a VKDSZ. Az utófinanszírozott költségek visszatérítése az elszámolást követően történik meg.
Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!
Ádám Róbert János
ügyvezető
06-30/6401463