Archive For The “Hírek” Category
A Víz világnapja alkalmából rendhagyó országos értekezletet tartott a VKDSZ.
Munka értekezlet keretében megtárgyalta és elfogadta működéséhez szükséges dokumentumait:
1. Beszámoló a VKDSZ 2021. évi szervezeti munkájáról
– VKDSZ 2021. évi mérleg beszámolója
– VKDSZ 2022. éves költségvetése, tagdíj.
2. A VKDSZ 2022. évi I. féléves munkaterve
3. A VKDSZ pénzügyi befektetéseihez történő vagyonkezelői szerződés előkészítése.
Az országos értekezlet második részében a Víz világnapjáról történő megemlékezéssel egyidőben Szakszervezeti munkáért, valamint az Év szakszervezeti vezetője elismerések átadására került sor.
A 30 évvel ezelőtt alapított VKDSZ kitüntetéseket, 13 választott tisztségviselő vehette át az ágazatban és a munkahelyen nyújtott kimagasló közéleti feladatainak ellátása alapján.
– Bakos Lászlóné Szegedi Vízmű Szakszervezeti Bizottsága FB elnök, érékesítési osztályvezető helyettes,
– Jágerné Lázár Andrea Hajdú-Bihari Vízügyi Dolgozók Független Szakszervezete szakszervezeti bizalmi, vegyésztechnikus,
– Monostoriné Szalai Erzsébet Pannon-Víz Zrt. Munkahelyi Szakszervezete, szakszervezeti főbizalmi, számítástechnikai ügyintéző,
– Tolnai Gábor ÉRV Zrt. Munkahelyi Szakszervezete szakszervezeti titkár, diszpécser,
– Kósa Gábor Ferenc VKDSZ DRV Zrt. Munkahelyi Szakszervezete szakszervezeti főbizalmi, szállítási koordinátor,
– Süle Gábor Zalavíz Zrt. Munkahelyi Szakszervezetének és ÜT elnök, műszaki operátor a VKDSZ Elnökség javaslatára,
– Bolla István Alföldvíz Szakszervezet, szakszervezeti bizalmi, vezeték- és csőhálózati szerelő,
– Dancs Attila FCSM Zrt. Munkahelyi Szakszervezete szakszervezeti főbizalmi, ÜT és FB-tag, garázsmester,
– Jáborcsik András György MIVÍZ Kft. Munkahelyi Szakszervezete szakszervezeti titkár, csatorna hálózati előadó és
– Liszkai István Hungarospa Zrt. szakszervezeti elnök, strandfürdő részleg vezető,
– Nagyné Ifka Katalin a Délzalai Vízmű Független Szakszervezete elnöke
Az Év szakszervezeti vezetője kitüntetést rendhagyó módon megosztva Bende Flóra Alföldvíz Zrt. szakszervezeti elnöke, és Miskéri László szakszervezeti titkár vehette át. Az évenként odaítélésre kerülő kitüntetéssel egyfajta életpálya küldetés, hosszabb időn át jelentkező és különös méltánylást érdemlő feladatellátás kerül méltatásra. A kitüntetési szabályzat szempontrendszerei alapján ez alkalommal meghatározó volt az Alföldvíz Zrt. szolgáltatási biztonságát és a fenntartható foglalkoztatást jelentő állami tulajdonosváltásra befolyással bíró érdekérvényesítési feladatok és az egyeztetések során tanúsított szakszervezeti szerepvállalás.
További elismerések átadására került sor: Győrfi Mária, Vercz Istvánné, Sasné Viszpergel Mária valamint Bősze Tamás részére, korábbi, sok éves fáradhatatlan és eredményes érdekképviseleti munkájuk elismeréseként
Az ünnepi országos értekezlet a Széchenyi Gyógyfürdő dísztermében került megrendezésre, mely méltó körülményeket biztosított a gyakran kellemetlen helyzeteket is felvállaló szakszervezeti tisztségviselőink megbecsülésének tiszteletéül.
2022. március elsején az Alföldvíz Zrt. szakszervezeti tisztségviselői megvitatták a cégvezetéssel kötendő bérmegállapodás tervezetét. Miskéri László a szakszervezet titkára elmondta, alanyi jogon 10 százalékos béremelést kapnak a munkavállalók, az e fölötti részt a munkáltató differenciáltan, elsősorban az úgynevezett kritikus munkakörök számára biztosítja.
Az Alföldvíz integrációjával a cég részévé vált a Nemzeti Vízművek Zrt.-nek, ami több területen is forrásbővülést jelent. Olyan európai uniós pályázati pénzek érkezhetnek Békéscsabára, illetve a megye más településeire is, amihez csak állami többségi tulajdonban lévő cégek juthatnak hozzá. Ezek a támogatások az ivóvíz- és szennyvízhálózat rekonstrukcióját segíthetik. A létrejött megállapodásoknak köszönhetően január elsejétől visszamenőleg az Alföldvíz Zrt. mintegy 1200 dolgozójának bére a többségi állami tulajdonú vízművek munkatársai jövedelméhez igazodik majd.
Döntés született az Alföldvíz Zrt. munkavállalóinak bérmegállapodásáról és bérfelzárkóztatásáról. A szakszervezet ülést Bende Flóra, a szakszervezt elnöke vezette és az ülésre Szeverényi György vezérigazgató-helyettes, és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is meghívást kapott. Az ülésen jelenlévő országgyűlési képviselő fontos eredménynek nevezte, hogy az Alföldvíz központja Békéscsabán marad, és a nem terveznek létszámleépítést.
Reméljük, hogy a január elsejével visszamenőlegesen kötött bérmegállapodás a munkaerő megtartását fogja szolgálni – magyarázza Miskéri László, az Alföldvíz Szakszervezet titkára. Ismeretei szerint a bérfelzárkóztatásra hozzávetőlegesen 1 milliárd forintot fordít a Nemzeti Vízművek. Elmondta, az ülésen áttekintették a kritikus munkaköröket, és a fizetési kategóriák meghatározásánál az úgynevezett Hay besorolási rendszerre állnak át. 2022-re a munkavállalóknak alanyi jogon 10 százalék jár, amelyre, a beosztástól függően további 8 százalék is jöhet.
A tulajdonosi közgyűlés februárban döntött arról, hogy az önkormányzati tulajdonosok a tulajdonrészüket átadták az államnak, és ezzel az ellátásért vállalt felelősséget is – teszi hozzá Miskéri László. – Nagy segítséget nyújtott a bértárgyalásokban és az egyeztetéseken a Vízügyi és Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezete, és annak elnöke, Fürjes József. A bérek nagyon alacsonyak voltak, és jellemzővé vált az elvándorlás. Ezt a folyamatot állíthatja meg reményeink szerint a béremelés.
A szakszervezeti tagság az ülésen egyhavi tagdíját ajánlotta fel kárpátaljai menekültek megsegítésére.
Önkormányzati társaságok bérhelyzete:
Varga Mihály pénzügyminisztert kereste meg a LIGA Szakszervezetek és több tagszervezete (köztük a VKDSZ is), hogy mivel a 2021. novemberben létrejött országos bérmegállapodás jelentős: közel 19% -os mértékű bruttó havi béremelést jelent a minimálbéren és garantált bérminimumon foglalkoztatott, mintegy 1,2 millió fős munkavállalói rétegnek. Ennek a bérstruktúrára gyakorolt hatása révén az emelés további több százezer főt érint. Jellemzően az önkormányzati tulajdonú, főként közszolgáltatást végző gazdasági társaságoknál okoz ez komoly problémát, ahol már a tavalyi évben is sok esetben elégtelen mértékű volt a bérfejlesztés vagy akár el is maradt.
Ugyanakkor a települési önkormányzatok a helyi iparűzési adó felének elvonása következtében, valamint a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges helyi adó intézkedésről szóló rendelet módosításban foglaltak alapján, a tavalyi évhez hasonlóan, jelentős mértékű kompenzációra szorulnak.
A fentiekre tekintettel kérték a pénzügyminisztert, hogy a települési Önkormányzatokra vonatkozó kompenzáció szempontjai között fokozottan vegyék figyelembe a bérszínvonal emelésére vonatkozó jogos munkavállalói érdekeket és igényeket is.
Bérhelyzet az államiaknál:
A január elsejével életbe lépő 200 ezres minimálbér és 260 ezres garantált bérminimum ismét bértorlódást hozott sok cégnél. Így van ez a víziközmű szolgáltatás területén is. Az állami tulajdonú társaságoknál a bértorlódás feloldása a VKDSZ és a LIGA Szakszervezetek a járulék megtakarítás bérfejlesztési célú felhasználását kezdeményezte Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternél. „A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretében megkötött 2022. évi minimálbér és garantált bérminimum megállapodás következtében előállt bértorlódás olyan mértékű, amely a tervezettől lényegesen nagyobb bértömeget jelentő munkáltatói intézkedést igényel.” – állapították meg a szakszervezeti vezetők. A levélben a vízművesek mellett a postai szolgáltatási szektorban dolgozók számára is ugyanilyen lehetőséget kértek. Bízunk benne, hogy a kérés megértő fülekre talál.
Magyar Fürdőszövetség:
A korábbi elnök lemondása után új vezetőt választottak Kántás Zoltán személyében, akinek a VKDSZ levélben gratulált a megválasztás alkalmából. A Szövetség fontos munkaadói partnere a VKDSZ-nek, mellyel rendszeres a kapcsolat.
A rendelkezésre álló eszközökkel az eddigiekben is igyekezett a szakszervezet támogatni a Magyar Fürdőszövetség törekvéseit. A járvány miatti krízishelyzetben is, egyeztetés után számos támogató levél megírásával támasztotta alá a Magyar Fürdőszövetség „fürdővédelmi akciótervét” s az abban foglalt szakmailag megalapozott támogatásokat, kormányzati intézkedéseken alapuló ÁFA csökkentést, hiteltörlesztés felfüggesztést, vízkészlet járulék átmenti felfüggesztését, likviditási támogatást.
A VKDSZ kezdeményezte, hogy a járvány-helyzettől függően személyesen is tekintsék át a két szervezet kapcsolatát és a további együttműködés lehetőségeit.
ÁPB elszámolás:
Az elmúlt esztendőben is kaptunk lehetőséget az Ágazati Párbeszéd Bizottságok támogatási keretéből mintegy 1.9 millió Ft felhasználására. Az lnnovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül kapott állami támogatásból az EPSU (Európai Közszolgáltatási Szakszervezetek) tagdíjára 394 911.- Ft-ot fordítottunk, míg az éves ágazati érdekvédelmi konferenciára, melyet a Hungarospa-nál, Hajdúszoboszlón rendeztünk 1 237 275.- Ft-t. A maradék keretet nem tudtuk a covid-járvány miatt felhasználni, mert azt a szlovákiai társszervezeteinkkel (vizes-, fürdős) tervezett konzultációra tartalékoltuk, de a szigorítások miatt az elmaradt. Bízunk benne, hogy az idei évben a teljes keret felhasználására lesz lehetőségünk.
Szakértői feladatok:
A VKDSZ munkajogi szakértője több alkalommal is – végig kísérve a tárgyalásokat- segített a tagszervezeteknek KSZ módosítás vagy felmondás témákban. A BGYH Zrt.-nél a KSZ módosításban aktív és sikeres szakmai munkát végzett, sok vitás kérdésben segített a tisztánlátásban. A Fejérvíz Zrt.-nél felmondásra került a KSZ. A munkahelyi szervezet igényelte a VKDSZ szakértői segítségét, így az új KSZ megalkotásában folytat szakértői tanácsadást. Fábián György a fővárosi közműcégek integrációja során megalkotott közös KSZ-t végig egyeztette. Segítsége meghatározó volt a munkavállalói oldalon.
Alföldvíz:
November-decemberben minisztériumi szintű egyeztetésekre került sor a Nemzeti vagyon kezeléséért felelős Tárca nélküli Minisztériumban az Alföldvíz Zrt-t érintő állami szerepvállalás, és a munkavállalói bérfelzárkóztatás tervezett intézkedéseiről. A decemberi megbeszélésen Bende Flóra és Miskéri László az Alföldvíz Szakszervezet, továbbá Fürjes-Gábor József a VKDSZ képviseletében vett részt. Értékelték az Alföldvíz Zrt. helyzetét és a rövid távon várható változásokat. Dr. Fónagy János Miniszterhelyettes megerősítette, hogy az időközben bekövetkező változásokról a VKDSZ Elnökén keresztül is tájékoztatja az érintetteket. Az azóta a VKDSZ-hez jutott információk alapján elmondható, hogy munkavállalói szempontból megnyugtató a helyzet, a társaság egyben marad, sőt várhatóak a bérfelzárkóztatás érdekében történő lépések is.
Évindító feladatok:
Minden szervezet számára nemcsak kötelező előírás, de szükségszerű is az elmúlt év lezárása mind tevékenységi, mind pedig pénzügyi szempontból. Ugyanígy az éves terveket is el kell készíteni. Emellett a VKDSZ túllépett a jelenlegi választási ciklus felén, mely miatt fel kell megának tenni azt a kérdést is, hogy mit hagy a következő vezetésre, tagszervezetekre, tagságra.
Elkészült a beszámoló a 2021. évi szervezeti munkáról, a VKDSZ 2021. mérleg beszámolója, a 2022. évi költségvetési terv. Aktuálissá vált a tagdíj áttekintése is, mivel a LIGA Szakszervezetek jelentős mértékű (a minimálbérhez kötött) emelést hajtott végre. Kiírásra került a Víz világnapi kitüntetési javaslatok a „Szakszervezeti munkáért”, és az „Év szakszervezeti vezetője” kitüntetések odaítélésére.
Ezeket a év első Elnökségi ülésén tárgyalják meg. Szó lesz emellett a VKDSZ szervezetfejlesztési elképzeléseiről, az ágazati helyzetről, az érdekérvényesítés lehetőségeiről, a tagságról, apparátusról, kapcsolatrendszerről és az Ágazati kollektív szerződésről illetve a VKDSZ székház hasznosításáról, a karbantartások szükségességéről.
Integrációs változások:
A Hajdúböszörményi székhellyel működő Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. szolgáltatási területére január 1.-vel a MEKH (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal) közérdekű üzemeltetőket jelölt ki. Az ÉRV Zrt, a Debreceni Vízmű Zrt, és a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. kapta meg a további üzemeltetés feladatait. Az átalakulás során rendkívül rövid idő állt rendelkezésre az átadás-átvétel lebonyolítására. A műszaki-technikai átvétel mellett legfontosabb volt a munkavállalók sorsának mielőbbi megnyugtató rendezése, a létbiztonság folyamatossága a családok számára. A nem mindenütt zökkenőmentes, jogutódlással történő átvétel során a Munka Törvénykönyvében foglaltak betartása egyértelmű volt, de a Nyírségvíznél ehhez a VKDSZ elnöke tárgyalásaira is szükség
LIGA Szakszervezetek:
Újjáválasztotta vezetését a LIGA Szakszervezetek. A nem belső csatározásoktól mentes előkészületek során kihívója is akadt az újraválasztott dr. Mészáros Melindának. A LIGA esetleges stratégia-váltásával kapcsolatosan számos megbeszélésen, fórumon végül nem született olyan dokumentum, amely jelentősen megváltoztatta volna az eddigi kiegyensúlyozott érdekvédelmi tevékenységet. Újraválasztották a VKDSZ elnökét, Fürjes-Gábor Józsefet is Közszolgáltatásokért felelős társelnöknek. Az egyes szakbizottságokba most folynak a jelölések. A VKDSZ is több pozícióra adott be javaslatot tisztségviselői közül.
Ádám Róbert János
ügyvezető
06-30/6401463
December 9-én minisztériumi szintű egyeztetésre került sor a Nemzeti vagyon kezeléséért felelős Tárca nélküli Minisztériumban az Alföldvíz Zrt-t érintő állami szerepvállalás, és a munkavállalói bérfelzárkóztatás tervezett intézkedéseiről.
Az egyeztetésen részt vett dr. Fónagy János Miniszterhelyettes, Benkő Tibor Államtitkár és dr. Schieszl Ferenc Nemzeti Vízművek Zrt. operatív menedzsere, valamint szakszervezeti oldalról Bende Flóra és Miskéri László az Alföldvíz Szakszervezet, továbbá Fürjes-Gábor József a VKDSZ képviseletében.
A mintegy 2 órás megbeszélésen az Alföldvíz Zrt. helyzetét és a rövid távon várható változásokat értékelték. Dr. Fónagy János Miniszterhelyettes megerősítette, hogy az időközben bekövetkező változásokról a VKDSZ Elnökén keresztül is tájékoztatja az érintetteket. A témában várhatóan még ebben az évben további egyeztetésre kerül sor. Szó esett a Többmunkáltatós Kollektív Szerződés kiterjesztéséről is az egész ágazatra vonatkozón, mellyel kapcsolatban mindkét fél pozitívan nyilatkozott.
A kiterjesztés 20 ezer munkavállaló helyzetét befolyásolná jelentősen, hiszen szakszervezet hiányában is vonatkoznának az alapvető munkafeltételek az ágazat valamennyi dolgozójára.
Érdekvédelmi konferencia (nemcsak) a VKDSZ tisztségviselői számára
(2021. szeptember 20-21. Hajdúszoboszló )
A szigorú covid-előírások ellenére nagy számú jelentkező részvétele mellett zajlott a VKDSZ évtizedes hagyományokkal rendelkező éves érdekvédelmi konferenciája. A visszajelzések alapján sikeres érdekvédelmi konferencián, a korábbi évektől eltérően nemcsak a VKDSZ tagszervezetek képviselői vehettek részt, hanem az ágazatban működő, VKDSZ-ből kilépett vagy más konföderációhoz tartozó szakszervezetek képviselői is elfogadták a meghívást.
A konferencia megrendezésének költségeit jelentős mértékben a Víziközmű ÁPB számára biztosított központi pénzügyi támogatása jelentette.
A program egyik fő célkitűzése volt az ágazatot érintő változások minden részleteiben történő megismerése, közös értelmezése, a mindenki számára elfogadható közös célok megfogalmazása. A Nemzeti Vízművek Zrt. megalakulását követő stratégiai változások, az érdekképviseleti munka szempontjából meghatározó szövetségi, ágazati szerveződés kihívásai, egységes foglalkoztatási feltételeket jelentő ágazati kollektív szerződés kiterjesztésének a lehetősége, az egész ágazat, és a benne dolgozó munkavállalók számára meghatározó változásokat eredményeznek. A VKDSZ több, mint 30 éve működik a vízágazat és a fürdőszolgáltatás területén szövetségként, de mint mindenben a működlési formában is tovább kell lépni annak érdekében, hogy a feladatát eredményesen el tudja végezni a munkavállalói érdekképviselet. A két nap lehetőséget ad arra, hogy megfelelő önismereti, önfejlesztő tréning keretében felismerjük a lehetőségeinket. – fogalmazott Fürjes-Gábor József a VKDSZ Elnöke a bevezető gondolataiban.
A konferencia nyitó előadásaként a személyiségfejlesztés egy különleges és sikeres módját alkalmazta dr. Csernus Imre pszichiáter, melyet a konferencia résztvevői is közvetlenül hasznosíthatnak mindennapi tevékenységeik, közéleti munkájuk során.
A tudatosságot, határozottságot erősítette. „Félni, vagy nem félni?” – ez itt a kérdés! alapgondolataként rávilágított arra is, hogy az összefogás annak a közösségi ereje, a tapasztalatok átadása, egymás segítése nem mellőzhető. Egyes viselkedési formákat gyakorolni kell, a metakommunikációnak a vezetőkkel történő tárgyalások során nagy szerepe van. Mindig tisztában kell lenni önmagunkkal.
A várakozásnak megfelelően, pszichiáterként nem cáfolt rá korábbi előadásai hangulatára, bizonyos szituációkkal igyekezett kizökkenteni a jelenlévőket a komfortzónájukból. Egyfajta show-műsorként is szerepeltette és szembesítette a megszólított, párbeszédbe bevont jelenlévőket. Apró jelekből érzékeltette, hogy a tárgyaló partner fél, aggódik, zavarban van vagy egyszerűen csak lámpalázas. A munkavállalói érdekképviselők a legtöbb esetben lényegesen gyakorlottabb, esetenként profi tárgyalókkal kerülnek szembe, akik ráadásul a munkaadói jogok birtokában magabiztosabbak és alig vállalnak kockázatot a tárgyalások, viták során. Háttértudásuk is hatalmas, erőforrásaik kimeríthetetlenek a szakszervezetekhez képest.
Ezekben az esetekben különösen fontos, hogy megfelelő legyen a hozzáállásunk, tudjunk bánni saját eszközeinkkel, magabiztosak és felkészültek legyünk. Erősítette meg ezeket a személyiségi jegyeket a pszichiáterként. Előadása interaktív, végig humoros és időnként gúnyosan görbe tükröt állított a hallgatóság elé. Csernus doktor eszköze az elmondása szerint, hogy kimozdítja a hallgatóságot a
komfortzónájából és ezáltal olyan reakciókat is kiváltson, melyek normál esetben nem jelennének meg.
Dr. Csernus Imre pszichiáter a „félni vagy nem félni” lelki tréningjével arra készítette fel a jelenlévőket, hogy az érdek képviseleti munkában nagyon szükséges az önbecsülés, magabiztosság és felelősség érzésének a megerősítése.
Dr. Tóth Hilda, az MVTSZ képviselője korábban is lebilincselte a résztvevőket. Az egységes ágazati foglalkoztatási szabályokról és az ágazati kollektív szerződés fontosságáról tartott előadását most is nagy interaktív érdeklődés mellett tartotta.
Tóth Hilda, a Miskolci Egyetem ÁJK docense, Munkaügyi Vitarendezői és Tanácsadói Szolgálat Kelet-Magyarországi képviselője már bizonyította, hogy értékes és izgalmas előadást tartani a „száraz” érdekvédelmi témákban is. Egységes ágazati foglalkoztatási szabályok??!! címmel képezte most a hallgatóságot.
Kitért a többmunkáltatós kollektív szerződés ágazati jelentőségére, az általános, a kötelmi és normatív szabályok munkahelyi kollektív szerződésekből kedvezőbb ezáltal a munkavállalók foglalkoztatási biztonságát jelentő szabályozásaira. Erősítette az ágazat valamennyi szakszervezetét abban, hogy támogassák a többmunkáltatós kollektív szerződés kiterjeszthetőségét. Ezáltal az érdekképviseleti szerepvállalásuk is növekedni fog.
A 2013-ban megkötött többmunkáltatós kollektív szerződés a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően és az egész ágazatra nézve elfogadhatóan tartalmazza a keretszabályokat. A teljes ágazatra történő kiterjesztés megteremti az egységes munkavégzési feltételeket, védelmet nyújt a szakszervezet nélküli cégek dolgozóinak és erősíti a helyi kollektív megállapodásokat.
Az előadása végén felajánlotta a jelenlévőknek a Munkaügyi Vitarendezői és Tanácsadói Szolgálat közreműködését, kollektív szerződés ágazati kiterjesztésének további folyamatában, és annak későbbi módosításaiban.
Fábián György a VKDSZ munkaügyi szakértője ráerősített az ágazat stratégiai jelentőségére a bérmegállapodások egységes megkötéseinek a lehetőségeire, az egységes ágazati szintű foglalkoztatási szabályok jelentőségére. Szakértő támogatások jelentőségét hangsúlyozva az ÁKSZ stratégiai jelentőségét összefüggésbe hozta az ágazat fenntartható foglalkoztatást jelentő alapértékekkel. Hangsúlyozta, hogy teljes körű egységesség szükséges az ágazatban működő szakszervezetek részéről a kollektív szerződés kiterjesztésére.
Érdekfeszítő témának ígérkezett a VKDSZ érdekérvényesítő képessége, kompetenciák fejlesztését célzó szervezetfejlesztési elképzelések témakörben megtartott előadása.
Nemeskéri Gyula előadását azzal kezdte, hogy örült a TKSZ kiterjesztésére vonatkozó támogatásoknak. Vannak változások, amelyet a szakszervezeti mozgalomban is követni kell. Változik a környezetünk, nem kerülhető meg a klíma változás, különösen nagy veszélyt jelent a mesterséges intelligencia megjelenése, alkalmazása. Ezekre a szakszervezeteknek is reagálnia kell.
A szervezet működésének, jóságát, eredményeit támasztják alá. Összefogásra szólított, az erőforrások integrációjára, apparátus nélkül az ágazati szakszervezeti munka elképzelhetetlen, kellenek szakértők. Példának hozta Németországot, ahol csak ágazati szakszervezet van jelen, akik egységesen képesek erőt felmutatni. Azért erősek ott a szakszervezetek, mert összefognak, az erőforrásokat egyesítik, erős központi, felkészült apparátussal működnek. Fontos a VKDSZ szervezeti változásainak megismertetése elfogadtatása a tagszervezeti képviselőkkel. Stratégiai váltásra készült.
Az érdekérvényesítő képességek javítását célzó elkészült szakértői anyagban szereplő országos szerveződés több szabadságot ad az ágazati szakszervezeteknek, másik oldalról pedig hatékonyabb, szakmailag felkészültebb országos érdekérvényesítést lehet működtetni. Az egyre feljebb csúszó szakszervezeti szintek a többutas ügyintézés miatt, fontos, hogy ütőképes szervezetekkel képviseljék az ágazat munkavállalóit, mint egyetlen ágazati reprezentatív szövetség.
Az első nap utolsó előadója, Kircsi Lajos vezérigazgató a Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt. vezetőjeként tájékoztatta a jelenlévőket, majd azt követő bejárás keretében is bemutatta Európa legnagyobb fürdőkomplexumának számító Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő élményfürdő beruházását. Ismertette a város történetét, a gyógyvíz balneológiai jelentőségét, Hajdúszoboszló fürdő turizmusban elfoglalt és meghatározó szerepét.
A második nap két fontos VKDSZ alapítású szervezet eredményeit bemutató előadással kezdődött Beszámolt az aktuális működéséről a két nagy VKDSZ támogatásával alakult szervezet vezetője is. Török László a Bizalom Önkéntes Nyugdíjpénztár eredményeiről, míg Kabai Tibor a Vízfolyam Közhasznú Nyugdíjas Szövetkezet sikereiről tartott ismertetőt.
A Bizalom Önkéntes Nyugdíjpénztár tájékoztatójában Török László IT elnök igyekezett meggyőzni a hallgatóságot arról, hogy jó pénztári tagnak lenni, hasznos a tőkefelhalmozás a nyugdíjas évekre. A koronavírus járvány rendkívüli helyzetet eredményezett, melyet még máig sem heverte ki teljesen a világgazdaság. Az idei év eredményei azonban biztatóak és jelentősen meghaladják a bankban tartott pénz kamatait.
A Bizalom azonban küzd azzal, hogy sok a nyugdíjba vonuló, aki kiveszi a tejes megtakarítását. Szükséges új belépők toborzása. Mindemellett a jó befektetés politikának köszönhetően a pénztár vagyona nőtt.
A választható portfoliós rendszerük keretében négy választható portfóliót ajánl a pénztár, ebből az abszolút hozamú jelenleg megfelelő tőkenagyság hiányában nem működik. A Bizalom hosszú távú és óvatos befektetési politikát folytat, melyet a három vagyonkezelőn keresztül érvényesített, portfoliónként eltérő mértékű állampapír és részvény, kötvény-hányad jelez. Megbízott vagyonkezelőink a HOLD Alapkezelő Zrt., az Erste Alapkezelő Zrt., valamint az AMUNDI Alapkezelő Zrt. a pénzügyi szervezetekről közzétett adatok szerint évek óta a legsikeresebb vagyonkezelők közé tartoznak.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak hozameredményét kizárólag 10 és 15 éves távlatban érdemes vizsgálni, ezért – a kedvezőtlen befektetési klíma miatt – elért eseteleges negatív hozam nem jelent magában súlyos problémát, a megfelelő befektetési politika által a vagyonkezelők kiköszörülhetik a csorbát.
A Bizalom Nyugdíjpénztár más pénztárakkal szemben összehasonlíthatatlanul legfőbb erénye, hogy a pénztár vezető testületeibe a tagokat a pénztártagok közvetlenül saját kollégáik közül jelölik, tevékenységük átlátható és ellenőrizhető, közvetlen és rugalmas kapcsolatrendszert eredményez.
Az IT és EB tagjai pénztártagok, az ágazaton belül ismertek, közvetlenül elérhetők. Tevékenységükhöz nevüket is adva irányítják a pénztárt.
A pénztártagok részére a kötelező A tagsággal kapcsolatos ügyek intézéséhez használhatja a Pénztár weboldaláról letölthető elektronikus nyomtatványokat. Magas szintű szolgáltatást biztosít az ugyancsak itt elérhető egyéni hozam-lekérdezés, amely a pénztártagok folyamatos tájékoztatását teszi lehetővé.
Az IT és EB tagjai pénztártagok, az ágazaton belül ismertek, közvetlenül elérhetők. Tevékenységükhöz nevüket is adva irányítják a pénztárt. A pénztártagok részére a kötelező A tagsággal kapcsolatos ügyek intézéséhez használhatja a Pénztár weboldaláról letölthető elektronikus nyomtatványokat. Magas szintű szolgáltatást biztosít az ugyancsak itt elérhető egyéni hozam-lekérdezés, amely a pénztártagok folyamatos tájékoztatását teszi lehetővé.
Ugyanakkor a pénztártagokkal való közvetlen kapcsolattartást, a gyors és hatékony ügyintézést segítik elő a pénztár munkahelyi ügyintézői. Ez a hatékony ügyintézői hálózat a legfontosabb kapcsolat a pénzár és a tagok között. A Bizalom Önkéntes Nyugdíjpénztár május végén a Zoom segítségével online tartotta meg éves közgyűlését ahol új Igazgató tanácsi tagot választottak, György Attila, a VKDSZ alelnöke személyében.
A tíz éves hozamráta a különböző portfóliókban 5,43 és 6,5 %, míg a 15 éves 6,05 és 7, 48 % között változott. A tagdíj 10 éve 5 000.- Ft/hó, mely 2022-től 6 000 Ft lesz.
A Vízfolyam Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet működését Kabai Tibor ügyvezető elnök mutatta be. A Szövetkezet eredményes évet zárt 2020-ban is, immár 220 millió Ft-os bevétellel. Már 2 millió forintot nyereségrészesedésként felosztott a tagok között az eredményhez való hozzájárulás arányában, de ez az idén tovább fog nőni.
Fontos változás még, hogy a Vízfolyam KNYSZ minden munkavállaló tagja részére átvállalja, az aktív tagok élet- és balesetbiztosításának díját.
Havi díj/fő 500 Ft, Biztosító társaság: Groupama Biztosító Zrt., Biztosítási időszak kezdete: 2019. december 1. tavaly már 200 milliós bevétel és jelentős részesedés a járt a tagoknak. A Nyugdíjas Szövetkezet májusban tartotta meg éves közgyűlését, ahol értékelte a Szövetkezet 2020.-ban elért eredményeit, egyben elfogadta az erről szóló éves pénzügyi beszámolót. Kabai Tibor ügyvezető elnök szerint eredményes évet zártak, a Szövetkezetet folyamatos növekedés jellemezte létszámban és árbevételben egyaránt. A tagok zömmel fizikai foglalkozásúak (karbantartó, raktáros, gépkezelő, villanyszerelő, hálózati ellenőr, laboráns, stb.) illetve adminisztratív munkát látnak el (ügyfélszolgálatos, biztonság technikus, gondnok, számla-ellenőr, stb.) A Szövetkezetnél előforduló legkisebb (részmunkaidős) havibér bruttó 55 eFt, a legnagyobb bruttó 620 eFt volt. A járvány a gazdálkodást alapvetően nem befolyásolta. Kiépítették a nyugdíjas mérnökök, szakértők jelenleg 33 főből álló adatbázisát is. Az elérendő cél érdekében továbbra is szoros kapcsolatot tartanak több szervezettel, a Mérnöki Kamara álláshirdetései között rendszeresen fizetett hirdetést adnak fel a vízügyi mérnöki nyugdíjas állásokra vonatkozóan. Az uszodák, fürdők részére kölcsönözhető nyugdíjas munkaerőre vonatkozóan is egy adatbázist hoztak létre., de a járvány miatt ez a projekt teljes mértékben leállt, illetve szünetel.
A konferencia egyik legjobban várt előadása volt a Nemzeti Vízművek Zrt. HR stratégiája volt. Az előadás nagy érdeklődést váltott ki, többen munkáltatóként is bejelentkeztek erre a programra. Megújulás, fenntartható foglalkoztatás érdekében fogalmazódott meg a Volencsik Zsolt Nemzeti Vízművek Zrt. vezérigazgatója előadásában, hogy legyen az ágazatnak egy humán stratégiája, amely a munkáltatói projekt feladat keretében elkezdődik.
Az ágazat legnagyobb kihívása azonban, hogy meg tudják tartani az embereket és képezzék őket úgy, hogy legyen jövőképük. Új innovatív HR-re van szükség, figyelni kell a munkavállalói elégedettségre. Vezérigazgató Úr megerősítette, hogy innovatív HR-re van szükség, figyelni kell a munkavállalók elégedettségére, 2020-ban a tulajdonos NVTNM kiadta a tervezési irányelveket, a cél az ágazat egészére kiterjeszteni a koncepciót. Jelenleg az államiaknál van erre lehetőség, a Nemzeti Vízművek Zrt. szeretné ha a HR stratégiai területté válna és forrása lehetne a cégeknek.
Nagy Attila, a Nemzeti Vízművek Zrt. HR Projekt vezetője részleteiben ismertette a HR stratégiát, amelyben fontosnak ítélte meg az intenzív kapcsolattartást, a karrier lehetőséget, a teljesítmény alapú motivációs rendszer, a rugalmas munkaszervezési formákat. Elhangzott még a korábbi félelmekkel kapcsolatosan, hogy nem cél a HR központosítása, társaságokra szabott HR stratégiai elképzelések kidolgozása lényeges, amiben számítanak az érdek képviseletek együttműködésére.
A VKDSZ elnöke zárszóként megköszönte az előadók, résztvevők aktivitását. Értékelte az egyes előadásokon elhangzott megállapításokat, megerősítette a jelenlévőket abban, hogy a jelenlegi változások korszakváltást jelenthetnek, mint az elmélet és gyakorlat oldaláról egyaránt. Olyan kultúra változást jelenthetnek, amelyek kedvezőbb helyzetben megfelelő együttműködéssel, az ágazat egésze, működése szempontjából meghatározó jelentőséggel bírnak. A jelenlévők szerepét méltatva munkaadó, munkavállalói minőségben együttműködésre a közös érdekek figyelembevételére hívta fel a figyelmet. Valamennyiünk közös érdeke egy olyan humán stratégia megalapozása, amiben az emberi erőforrás és a személyes és szervezeti kapcsolatok rendszere megvalósul. A VKDSZ nevében felhívással élt a jelenlévőkhöz, közös nyilatkozat megtételére szólította fel a jelenlévő szakszervezeti képviselőit, a többmunkáltatós kollektív szerződés ágazati kiterjesztéséhez.
Összeállította:
Ádám Róbert János
ügyvezető
Alföldvíz: Az Alföldvíz Szakszervezet képviselői, Bende Flóra és Miskéri László valamint a VKDSZ elnöke Fürjes- Gábor József, egyeztető tárgyalást folytatott a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter hivatalában
2021. szeptember 9.-én. Kormány oldalról
Dr. Juhász Edit államtitkár asszony, Dr. Fónagy János
miniszter helyettes, parlamenti államtitkár, Dr. Schieszl Ferenc -Nemzeti vízművek- operatív igazgató vett részt. Dr. Juhász Edit államtitkár asszony részletes tájékoztatást adott az
ALFÖLDVÍZ Zrt.-t érintő várható változásokról, a tulajdonosi szerkezet
átalakulásáról. Tájékoztatója szerint az ALFÖLDVÍZ Zrt. egyben marad, a
Nemzeti Vízművek Zrt. szakmai irányításával.
Szakszervezeti oldalról más gondok mellett elmondták, hogy a munkabérek
megalázóan alacsonyak. Adatokkal támasztották alá, hogy az
ALFÖLDVÍZ Zrt. munkavállalói kb. 12%-kal vannak elmaradva az öt többségi állami tulajdonban lévő társaságtól. Kérésük volt, hogy a bérfelzárkóztatás soron kívül megvalósuljon meg.
Sajnos, erre államtitkár asszony nem tudott megnyugtató választ adni. Addig, amíg a társaság belső átvilágítása le nem zajlik, illetve ameddig a tulajdonosok
szándéknyilatkozata nem érkezik meg (a tulajdonrészük állam részére
történő átadásáról) addig felelősséggel nem tud kedvező
választ adni. Véleménye szerint ezek az év végével, illetve a jövő
év első egy-két hónapjában megtörténnek.
Érdekvédelmi oldalról jelezték, hogy a
fluktuáció mértéke akár a szolgáltatás biztonságát veszélyezteti.
Kérdésük volt továbbá, hogy a többségi állami tulajdonba kerülés esetén
kell-e attól tartani, hogy munkavállalói létszámot csökkentik vagy terveznek-e esetlegesen kiszervezést? A válasz mindkét kérdésre nemleges volt.
Az államtitkár asszony azonban elmondta, hogy a cég irányítási
rendszerét is vizsgálják, ezért nem tartja valószínűtlennek, hogy
bizonyos szinten történhet változtatás. Kijelentette továbbá, hogy nyitott
a további egyeztetésre.
KSZ tárgyalások a BGYH Zrt.-nél: Hónapok óta folynak a tárgyalások a KSZ megújításával kapcsolatosan. A módosítást a munkaadó kezdeményezte, s minden pozitív nyilatkozat ellenére, nem kedvező a munkavállalók szempontjából. A maratoni egyezetetésbe a VKDSZ elnöke is becsatlakozott, sőt a tárgyalások rendszeres résztvevője a VKDSZ munkaügyi szakértője is, aki szakmai véleményével, közvetítő szerepével segíti a közös pontok megtalálását. A két oldal álláspontjában elindult a közeledés. Vannak részeredmények, de a végső megállapodás még várat magára.
Érdekvédelmi konferencia 2021. szeptember: A szigorú covid-előírások ellenére nagy számú jelentkező részvétele mellett zajlott a VKDSZ szokásos éves érdekvédelmi konferenciája. A visszajelzések alapján sikeres érdekvédelmi konferencián, a korábbiaktól eltérően nemcsak a VKDSZ tagszervezetei képviselői vehettek részt, da az ágazatban működő, de vagy kilépett vagy más szövetséghez tartozó szakszervezetek képviselői is. A költségeket a Víziközmű ÁPB által nyert támogatásból fedezték. Dr. Csernus Imre pszichiáter a „félni vagy nem félni” témakörében készítette fel a jelenlévőket az érdekvédelmi munkára, s az ahhoz szükséges önbecsülés, magabiztosság és felelősség belső megerősítésére.
Dr. Tóth Hilda, az MVTSZ képviselője már korábbi előadásaival is lebilincselte a résztvevőket. Az egységes ágazati foglalkoztatási szabályokról és az ágazati kollektív szerződés fontosságáról tartott előadását most is nagy érdeklődés mellett tartotta.
Nemeskéri Gyula a VKDSZ szervezetfejlesztésének és ezzel kapcsolatos érdekérvényesítési potenciáljának növekedése témájában igyekezett meggyőzni a hallgatóságot arról, hogy erős, ütőképes központi apparátus nélkül a mai feltételrendszerben nagyon nehéz működni és sikeresnek lenni.
Szokásosan beszámolt az aktuális működéséről a két nagy VKDSZ támogatásával alakult szervezet vezetője is. Török László a Bizalom Önkéntes Nyugdíjpénztár eredményeiről, míg Kabai Tibor a Vízfolyam Közhasznú Nyugdíjas Szövetkezet sikereiről számolt be.
A talán legnagyobb izgalommal várt előadás a Nemzeti Vízművek Zrt. vezérigazgatója, Volencsik Zsolt és HR projekt vezetője, Nagy Attila tartotta tájékoztató volt, mely a Nemzeti Vízművek HR stratégiájának részleteibe engedett betekintést.
A rendezvény a szokásos szakmai, érdekvédelmi kérdéseken túl egy tényleg ágazati szintű összefogásra is lehetőséget adott. Felhívást intézett az ágazat valamennyi szakszervezetéhez és munkavállalójához, hogy támogassák a Többmunkáltatós KSZ kiterjesztését a teljes ágazatra.
TKSZ kiterjesztés: Az érdekvédelmi konferencián elhangzott felhívásra sorra érkeznek a visszajelzések a tagszervezeteinktől és a társszervezetektől (kilépett vagy más szakszervezeti tömörüléshez tartozó szervezetektől). A többmunkáltató kollektív szerződés kiterjesztésének igénye már a teljes ágazat valamennyi érdekképviseleti szervezetére vonatkozóan megjelent. Eltűntek azok az aggályok, amelyek ezzel kapcsolatosan néhány tisztségviselőben, szervezetben megvoltak. A helyi KSZ-ek a törvényből adódóan is lehetnek jobbak, mint az ÁKSZ.
A témát érintően már kezdeményeztük a Víziközmű ÁPB összehívását, hogy az egységes munkavállalói álláspontot megismertessük a munkaadói partnereinkkel, javasolva a kiterjesztéssel kapcsolatos tárgyalások megkezdését.
Folyik az ÁKSZ szövegének az érvényes jogszabályi feltételek alapján történő pontosítása. Dolgozunk az ágazati munkaköri értékelések, besorolások, bértarifa rendszer részleteinek kidolgozásán és a beépíthetőségének lehetőségén.
Szlovákiai partnereink: Az EPSU tagságon kívül (és az ezzel kapcsolatos levelezések, kérdőívek, munkaanyagok érkezése stb.) egy élő, s szerencsésen időszakosan személyes nemzetközi kapcsolatunk van a szlovák vizesekkel és fürdősökkel. Az elmúlt évben a nemzetközi kapcsolatainkra, mint annyi másra is rányomta a bélyegét a covid-járvány. Akkor a már hagyományos, az ÁPB által finanszírozott, találkozó elmaradt, s az idei megtartása is bizonytalan. Javaslatunk szerint a tervezett évzáró értekezlet egyik programjaként jelenhetne meg. Szándékunkat jeleztük feléjük, visszajelzésük pozitív.
Sikeres befektetés a VKDSZ-nél: A szűkös anyagi lehetőségek között is a VKDSZ igyekszik tartalékot képezni. Ebből akár sztrájkfinanszírozásra, akár üdülővásárlásra, akár más, hasznos befektetésre is juthat. A VKDSZ pénzügyi tartalékai bróker segítségével befektetésre kerültek, mely eredménye mintegy 20 %-os (11 milliós) hozamot eredményezett az elmúlt pár évben. A kockázatok és a tőkenagyság miatt már vagyonkezelő kiválasztása javasolt. A témában rendkívüli Elnökségi ülés összehívását kezdeményezett az elnök, s várhatóan október közepén a bróker és a potenciális vagyonkezelő részvételével döntenek a kérdésről.
Tisztújítás: A LIGA Szakszervezetek tisztújításával kapcsolatos, – Választmánnyal és Elnökséggel is egyeztetett – jelölésünket leadtuk, ami lényegében a status quo fenntartását erősíti. A jelölések megismerése alapján látható, hogy vannak belső viták, változtatási igények is a LIGA vezetésében. Bízunk benne, hogy a számunkra kedvezően alakulnak majd a választás eredményei.
Továbbra is kérjük a tagszervezeteket, hogy programjaikról, szervezeti változásaikról értesítsék a Heti hírfolyamot, hogy élményeiket, eredményeiket megoszthassuk a VKDSZ tagságával!
Ádám Róbert János
ügyvezető
06-30/6401463
A járvány alatt alig hallottunk a szakszervezetekről, pedig gyakran volt fontos szerepük a történésekben. A LIGA Szakszervezetek is aktívan – s gyakran eredményesen – küzdött a pandémia miatti hátrányok kiküszöbölésében. De nézzük a tényeket röviden, kivonatosan! Sajnos nincs kizárva, hogy a közel jövőben ismét be kelljen avatkoznia a konföderációknak a járvány újabb hullámával kapcsolatos eseményekbe.
Nézzük át ezeket a lépéseket (csak a fontosabbakat kiemelve):
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán /VKF/még a járvány kihirdetése előtt: A LIGA az alábbi javaslatokat nyújtotta be a VKF elé:
- Javasolták, hogy: A civil szervezetek beszámolási kötelezettségének végső határidejét tolják ki ugyanúgy, mint az előző évi szabadságok kiadásának határidejét és a SZÉP-kártya keretösszegeinek felhasználhatóságát is.
- A Munka törvénykönyve 146. § az elháríthatatlan külső ok esetére nem biztosítja az állásidő fizetésének kötelezettségét, ezért kezdeményezték, hogy a veszélyhelyzet is részesüljenek a munkavállalók az állásidő esetére járó alapbérben.
- A kezdeményezték, hogy a Versenyszféra és a VKF fogalmazzon meg és tegyen közzé ajánlásokat a munkaadók felé az egészségügyi veszélyhelyzetben alkalmazandó, eljárásokról.
A veszélyhelyzet kihirdetése után a VKF Monitoring Bizottsága heti rendszerességgel tartott ülést, ahol a szociális partnerek rendszeres javaslataikkal segítették a válságkezelést.
A LIGA Szakszervezetek ezen időszak alatt az alábbi követeléseket illetve javaslatokat fogalmazta meg:
- Több alkalommal is követelték a 24 havi munkaidőkeretről szóló rendelet visszavonását. A veszélyhelyzeti időszakban kényszerből fizetés nélküli szabadságon lévők szolgálati idő elismerésének hiányára hívtuk fel a figyelmet. Kritizálták a diplomához előírt nyelvvizsga alóli mentesítést, mert a diplomásoknak sok szempontból szükséges a nyelvvizsga. Felhívták a figyelmet a bértámogatás igénybevételének adminisztrációs nehézségeire és kérték a bürokratikus terhek könnyítését.
- Számos konkrét szakszervezeti és vállalati megkeresés alapján közvetlen érdemi beavatkozást kértek az ITM-től a bértámogatások mielőbbi biztosítása és az eljárási nehézségek leküzdése érdekében. A turizmus-vendéglátás ágazatban jelezték, hogy a támogatások mellett a fokozott és megnövelt munkaügyi ellenőrzésekre is szükség van, a fekete foglalkoztatás megakadályozása érdekében, mert a feketén foglalkoztatott és állását elvesztő ellátás nélkül marad.
- Kifogásolták, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslat újabb változatban tartalmazza a legfeljebb 24 havi munkaidőkeret elrendelésének lehetőségét.
- A munkáltatókkal közösen kezdeményezték a csökkentett munkaidő után járó bértámogatás időtartamának meghosszabbítását. A fentieken túlmenően, javaslaták a 2014/124 EU bizottsági ajánlás átvételét a távmunka szabályainak kiszélesítése, a „home office” lehetőségének biztosítására.
- Ismételten kezdeményezték a gyermekükről otthonukban gondoskodó szülő(k)et megillető juttatásoknak, a keresőképtelenség esetkörének kiterjesztését.
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) 2021. évi munkatervéhez az alábbi témajavaslatokat nyújtották be:
- A koronavírus-járvány hatása a munkaerőpiacra, a foglalkoztatásra és a keresetekre.
- A koronavírus-járvány hatásai a szegénység helyzetére, különös tekintettel a dolgozói szegénységre.
- Az új jogállási törvény hatása az egészségügyi ellátórendszer működésére.
- A közalkalmazotti szféra jövője a különböző jogállási törvények tükrében.
- A LIGA Szakszervezetek által kezdeményezett panaszok a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Szervezkedési Szabadság Bizottságához kivizsgálásra. Az első panasz: A koronavírus járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet, s különleges jogrend keretében a magyar kormány több jogszabály jelentős mértékében érintette a kollektív tárgyaláshoz való jogot és a már megkötött kollektív szerződéseket.
A második panaszt az ILO felé szintén a LIGA Szakszervezetek kezdeményezte érintett tagszervezete, a Magyar Orvosok Szakszervezete okán. Az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos törvény és kormányrendelet megtiltják a kollektív szerződés kötését, megszüntetik az eddig hatályos kollektív szerződéseket és a kormánnyal való közös megegyezéshez kötik a sztrájkjog gyakorlásának lehetőségét az állami fenntartású intézményekben munkát végző egészségügyi dolgozók számára. Mindkét panasz kezelése folyamatban van az ILO Szervezkedési Szabadság Bizottsága által.
- Regionális referens kollégáik 2020-ban – a vírusjárvány ellenére is – folyamatosan álltak tagszervezeteink rendelkezésére, számos esetben láttak el a szóbeli, írásbeli és személyes tanácsadást.
- A világjárvány következtében szükségessé váló rendkívüli jogrendben tagszervezeteink számára írásos anyagok biztosításával nyújtottunk segítséget a veszélyhelyzeti szabályok helyes értelmezésében, szakmai támogatást adtunk a civil szervezetek megváltozott helyzethez igazodó eljárásrendjének kialakítása érdekében.
- A LIGA Szakszervezetek minden rendelkezésére álló eszközzel segítette 2020-ban is tagszervezetei érdekvédelmi munkáját. Ebben a tekintetben a koronavírus-járvány, az annak következtében bevezetett veszélyhelyzeti intézkedések és a gazdasági válság nyomán az érdekvédelem és a nyomásgyakorlás eszköztára jórészt a tárgyalásos módra redukálódott, ám néhány esetben demonstrációra is sor került a munkavállalói követelések nyomatékosításaként.
- Sikeres tárgyalásokat folytatott a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége a Miskolci Vízmű Kft-nél: a vállalat a járvány okozta gazdasági nehézségekre hivatkozva a munkavállalók bérét kívánta csökkenteni, ám a tárgyalások eredményeként elállt ezirányú szándékától, a VKDSZ megvédte a munkavállalók keresetét. A konzultáció a VKDSZ elnöke és a LIGA elnöke között folyamatos volt.
- június 5-én a Magyar Orvosok Szakszervezete aláírásgyűjtést indított, annak érdekében, hogy a kormány vonja vissza az egészségügyi dolgozók külföldi utazására vonatkozó korlátozást. A LIGA Szakszervezetek felkérte tagszervezeteit, hogy támogassák a MOSZ kezdeményezését, valamint az Érdekvédelmi fejezetben megjelölt további lépéseket is megtette.
- október 9-én a LIGA Szakszervezetetek közleményt adott ki az egészségügyi szolgálati jogviszony törvény kapcsán, amelyben kérte, hogy a köztársasági elnök ne írja azt alá.
- november 23-án a tartozó Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) a LIGA Szakszervezetek közvetítésével nemzetközi segítséget kért az egészségügyi dolgozók új jogállását szabályozó törvény miatt. A MOSZ elnökségének kérésére és a MOSZ-szal való szoros együttműködésben a LIGA elnöke ismételten az Európai Szakszervezeti Szövetség (European Trade Union Confederation, ETUC) vezetőjéhez fordult, és a Szövetség támogatását kérte, hangsúlyozva, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény súlyosan aláássa a munkavállalói és szakszervezeti jogokat és ezáltal tovább csökkenti a munkavállalók érdekérvényesítési lehetőségeit. A törvény megtiltja a kollektív szerződés kötését, illetve a sztrájk jogát tovább korlátozza.
Nemzetközi tevékenység: Februártól a pandémia begyűrűzése okán napi kapcsolatban voltak nemzetközi partner szervezeteinkkel, ahol a munkavállalókat érintő válságkezelési stratégiák kerültek reflektorfénybe. Az ETUC üdvözölte az európai mentőcsomagot a SURE-t és a tagállamokat arra szólította fel, hogy gyorsítsák fel a döntéshozási mechanizmust a garanciák azonnali hozzáférhetősége és a SURE kifizetéseinek mielőbbi elindítása érdekében,.
Az ITUC első körben a munkaegészségügy és munkabiztonság területén tett javaslatot, annak érdekében, hogy a COVID19-et minősítsék foglalkozási megbetegedésnek a nemzeti szabályozási keretek között, a hivatalos foglalkozási megbetegedések jelentési és nyilvántartási
Fentiek mellett közös sajtóközleményt adtak ki a konföderációk a közigazgatásban dolgozók egészségének védelméért, azért, hogy a kormány tegye lehetővé számukra az otthoni munkavégzést.
A LIGA Szakszervezetek a járvány kezdetétől önállóan is sürgetett munkavállalókat védő intézkedéseket, felhívva arra a figyelmet, hogy az, hogy a veszélyhelyzet alatt a munkavállalók és a munkáltatók egyeztetéseik során eltérhetnek a Munka Törvénykönyvétől, és ez nem, vagy csak részben szolgálja a dolgozók érdekeit.
Ádám Róbert János
ügyvezető
06-30/6401463
A VKDSZ minden évben megemlékezik azokról, akik sok-sok év munkájával segítették a szakszervezeti mozgalmat és kollégáikat. Az idei évben „dupla” ünnep volt, hiszen a covid-járvány az elmúlt évben elmaradt a központi ünnepség, A hagyományos Víz világnapi ülés és díjátadás ha később is, de ebben az évben végre megtörtént. A VKDSZ által adományozott kitüntetést, elismerő oklevelet és pénzjutalmat a díjazottak számára a Széchenyi Gyógyfürdő elegáns dísztermében adták át. Az eseményt csoportképen örökítették meg a Fürdő előtt.
A képen a VKDSZ elnöke (jobb oldalon) és a „Szakszervezeti munkáért” kitüntetettek, valamint a 2020. és 2021. évi „Az év szakszervezeti vezetője” elismerést kapott kolléganőink (középen) állnak.
Fürjes-Gábor József elnök a 2021. évi „Év szakszervezeti vezetőjét”, Ölveti Lászlónét (balra) köszöni. Udvardiné Pálfi Erzsébet a 2020. évben „Év szakszervezeti vezetőjének” választott kolléganőnk (jobbraí). Bende Flóra a program háziasszonya ismertette a javaslatokat, tisztelgő ismertetőket.
Szövetségünk 2020—ban lés 2021. évben is a „Szakszervezeti munkáért” kitüntetéseket és az „Év szakszervezeti vezetője” kitüntetést a legméltóbb Kollégáinknak adományozta. Mindegyikük hosszú évek kitartó és eredményes munkájának elismeréseként nyerte el a megbecsülést kifejező díjakat.